Consolamini

Consolamini, consolamini populus meus.
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! (Jesaja próféta 40,1)

Hétfő vagy kedd? – súlya vesztett kérdés.
A Nap kel s lemegy, ez az óránk és
a lerótt kilométerek.
Ahányan járják, annyiféle út
kanyarog, összeér és szertefut,
mint egy huncut gyereksereg.

Egész idő itt lüktet a mában.
Csendesül a régi, és nem fáraszt
a "szép jövő" ígérete.
Jönnek-mennek társak, mégis a csönd
barátod. Harangszó, béka köszönt –
gond és bánat elszáll vele.

Óváros, falusi trágyadomb már
mögötted. A sziklatömb az oltár,
rajta szegények kenyere.
És ha elvéted a jelzést, hárman
teremnek elő a sötétből vagy
egy kövekből épült mese.

Szőlőt, körtét, gyümölcsöt ha lopnál –
megelőz a gazda: csak úgy ott vár
mosolygó kosárral tele.
Figyelmét, szívét is odaadja.
Kagylód, botod és zsákod mutatja
neki, hogy már egy vagy vele.

Nincs verseny. A célod még akkor is
beéred, ha az ösvény visszavisz;
akkor ott lesz Jakab tere.
Csak virrassz a mozdulatlanságban!
Tisztul a kép, nyílnak kapuszárnyak,
a porban virágok neked.

Nem érthet meg az, aki már kész van.
Dadogó beszéd, hogy még holtunkban
is tanuljuk az életet.
Te csak mondd magadnak halkan, bátran:
"Jártam bent, és kinn a nagyvilágban." –
s idd magadba a képeket!