2009. november 30., hétfő

Dunába vizet - San Bol házhoz jön

Nehezen felejthető az a látvány, ami Hornillos és Castrojeriz között fogad a Meseta nevű fennsík elején. Amikor felérve egy magaslatra megpillantod a nyárfaliget árnyékában meghúzódó kis remeteséget. Pár méterre van a főcsapástól, mégis jelentős szűrőt képez. Vannak, akik MÉGIS bemennek oda, mint én is, kisebb hezitálás után.


A ház fából faragott, egyszerű bélyegzője a legkedvesebb emlékeim egyike:


Ma este egy újabb spanyol szót tanultam: quemada (égetett). Hozzávalók: fél liter házi pálinka (legalább 40-45 fokos), egy banán, fél doboz ananász kompót, kristálycukor és egy csésze erős kávé. Az egészet felmelegítjük és gyakran megkavarjuk:


Aztán kis mértékben fogyasztható:


Judit a San Bolban járt zarándokokat meghívta egy belvárosi teaházba egy kis beszélgetésre. Telefonon kérte, hogy vigyünk (körbe adható) képeket, az élményeink megosztásához. Így esett, hogy egy tucat caminosnak mutattam meg a képeimet, de nem papírra nyomtatva. Eredetileg nem készültem vetítésre, viszont akadt ott egy laptop és érdeklődés mellé, így csak elfogadtam a felhívást a keringőre. Olyan volt a helyzet, mint papoknak prédikálni, Dunába vizet hordani... Egy vitathatatlan előnye viszont van: nem kell mesélni mellé, mert a hallgatóság nagyon jól tudja, mi történt ott, akkor velem.


Csilla és Rozi is eljött; Csilla ráadásul még egy nagy meglepetéssel szolgált: közös ismerőssel húsz-huszonhárom évvel ezelőtti életemből. Kezd szűkülni ez a kis bolygó...

1 megjegyzés:

Mattia írta...

Vagy a bolygó szűkül, vagy te öregszel - amivel egyenes arányban áll az ismerőseid száma. (Iwiwen ezer fölött, ha jól emlékszem:D)