Gének az esőben

Somi Panni férje turkológus ő indológus és nem mellesleg a Sivasakti Kalánanda Táncszínház vezetője. Beszél szanszkritul, kedvenc zeneszerzője Beethoven, szabadidejében viszont navajo rockot hallgat. Czeizel Endre orvosgenetikus hozzá képest maga a megtestesült "old school": József Attilát olvas, havonta jár színházba, közben pedig a művészek családfáját vizsgálja. A nagy festőművészek életével foglalkozó könyve épp a napokban jelenik meg. Bohus Fülöp (Népszabadság, 2009. október 16.)

Magazin: Tehát Mednyánszky meleg volt?

Czeizel Endre: Egy Balázs nevű illető volt a szerelme, aki aztán meghalt. Mednyánszky egész életében valóságos szerelmi ódákat írt hozzá. A naplóját olvasva szinte megható, hogy egy férfiszerelem mennyire szép tud lenni.

Magazin: Egyébként miért éppen a festőket választotta?

Czeizel Endre: Mondhatnám, mert ők kerültek sorra. Mindig kíváncsi voltam, mitől lesz valaki költő, festőművész, muzsikus vagy éppen táncosnő.

Somi Panni: Na, ez engem is érdekelne.

Czeizel Endre: Sajnos erre még nem tudok válaszolni. Évekkel ezelőtt mindenesetre elkezdtem a nagy muzsikusok családfaelemzésével foglalkozni. Ez roppant egyszerű volt, hisz az ilyen családokban szinte mindenki zenélt. Bach rokonai között például hatvanhét zenészt számoltam össze, de az Erkel családban is nyolc generáció foglalkozott zenével.

Somi Panni: Indiában is valami hasonlót látni. A mostani indiai klasszikus zenészek ősei már legalább öt-hat generáción keresztül csak zenével foglalkoztak.

Czeizel Endre: Azt egyébként tudta, hogy a zenei géniusz jelentkezik legkorábban az embernél?

Somi Panni: Lehet, de Indiában a művészi hajlamra még az életmód is rásegít. Különösen a déli, ortodox hindu zenészdinasztiáknál nagyon fontos például az étrend. Nemcsak hogy húst nem fogyasztanak, de kizárólag olyan zöldséget és gyümölcsöt esznek, amitől nem hal meg a növény. Ezért aztán a gyerekek vékony csontúak, és az éneklésen vagy hangszeres játékon kívül másra nem is nagyon alkalmasak.

Czeizel Endre: A költői tehetség viszont nem a szülőktől érkezik, mint a muzsikusoknál. Gondolja csak el: van mondjuk egy szlovák mészáros meg egy analfabéta mosónő, és lesz belőlük egy Petőfi Sándor. Vagy idetántorog egy szappanmunkás, teherbe ejt egy cselédlányt, és megszületik József Attila. Én ezt gejzírmodellnek nevezem: a tehetség a semmiből jön, és legtöbbször nincs folytatása.

Magazin: És a festők?

Czeizel Endre: Ők megint mások. Negyven festőt vizsgáltam a legnagyobbak közül. Soha, egyikük családjában sem volt festőművész, a gyerekek feléből viszont már az lett. Mi ezt úgy hívjuk a genetikában, hogy alapító effektus.

Somi Panni: Az én édesanyám matematika–fizika szakos tanár volt, édesapám pedig kémiát tanított.

Czeizel Endre: Látja, ez érdekes. A matematikával különben még nem foglalkoztam, de nyilvánvaló, hogy nagyon erős benne a genetika. Itt van mindjárt az egyik legnagyobb élő matematikus, Lovász László, akinek a fia Barcelonában diákolimpiát nyert. A Bolyai családot pedig mindenki ismeri. Ötéves volt például a kisfiú, a Jancsi, amikor egyszer krumplipucolás közben állítólag így szólt az édesanyjához: most már értem a szinusztételt. Én még az érettségin sem mondhattam el ugyanezt.

Somi Panni: Tulajdonképpen egy koreográfiát megcsinálni is matematikai feladat, főleg az indiai zenénél. Ha azt mondom, huszonhetes ritmus, akkor tényleg gondolkozni kell, hogy arra kijöjjön egy szintén bonyolult mozgásalap.

Czeizel Endre: A görögök egykor úgy tartották, négy olyan tehetségtípus van, amire születni kell: a zene, a költészet, a vizualitás és a matematika. Galilei mondta, hogy Isten biztosan a matematika nyelvén beszél.

Somi Panni: Én is a logikus dolgokat szeretem. Egyáltalán nem tartozom például az elszállt művészke kategóriájába, sőt nem értem őket. Amikor a 90-es évek elején elkezdtem Magyarországon dél-indiai táncot tanítani, rögtön azt mondtam, tőlem senki ne várjon megvilágosodást, csak izomlázat.

Czeizel Endre: Az elszálltságról az jut eszembe, hogy a költőknél szokott bejönni az őrült zseni kategóriája, ami persze így abszolút nem igaz. Az őrült nem lehet zseni. Az egész tévedés onnan ered, hogy régen az orvosok nem tudták elkülöníteni a skizofréniát, azaz a tudathasadást és a mániás depressziót, azaz a szélsőséges kedélyt. A huszonegy legnagyobb magyar költő közül mindenesetre tizenhat mániás depressziós volt.

Magazin: Szokott is verseket olvasni, vagy ez az egész csak szakmai érdeklődés?

Czeizel Endre: Persze, hogy szoktam. A kedvencem József Attila, bár a képzőművészet mindig közelebb állt hozzám. A saját ízlésemet azonban nem szabad figyelembe vennem munka közben, mert akkor szelektálok. Talán különösen hangzik, de már vagy öt éve nem olvastam szórakozásból.

Somi Panni: Én pár éve fedeztem fel egy amerikai írót, Bernard Cornwellt. Ő egy sorozatot írt, amely a napóleoni háborúk idején játszódik. A történetek hőse egy bizonyos Richard Sharpe, aki tolvaj volt a londoni mocsokban, aztán Indiába kerül, és katonának áll. Egyszer egy véletlen folytán megmenti Wellington életét, ezért őrmesterré léptetik elő. A sorozatban végül, azt hiszem, ezredes lesz, miközben mindenféle kalandokba keveredik.

Czeizel Endre: Ha már kultúra, akkor én olvasás helyett inkább színházba járok.

Somi Panni: A színházra nekem nincs időm, egyedül a táncelőadásokat nézem meg néha. Látta például a Duna Művészegyüttes Aranyág című darabját?

Czeizel Endre: Nem. A múltkor a Médeiára mentem el, amiben Fullajtár Andrea egészen elképesztőt alakított. Sajnos ma már jó, ha havonta kétszer eljutok színházba. Tudja, ha az ember rászáll egy témára, az borzasztóan beszűkíti a lehetőségeit. Magának van hobbija?

Somi Panni: Az amerikai őslakos indiánok.

Czeizel Endre: Tényleg?

Somi Panni: Tudom, mindenki azt gondolná, hogy egy indológus, aki ráadásul táncol is, az biztos az indiai kultúra megszállottja. Más azonban a munka és más a hobbi. Ha mondjuk otthon, pakolászás közben hallgatok valamit, az soha nem indiai zene. Emlékszem, először az inuit heavy metal volt a nagy kedvencem, aztán átszoktam a navajo rockra.

Magazin: Most viccel?

Somi Panni: Dehogy. Ott van mindjárt Robert Mirabal vagy Sharon Burch, aztán Bill Miller. Na jó, ő félig német, félig mohikán, viszont egy rezervátumban nőtt fel, és állati, milyen jól gitározik.

Czeizel Endre: Még a nevüket sem hallottam.

Somi Panni: A YouTube-on rájuk kereshet. Én egyébként hajdan, mint afféle rendes budai kislány, zongorázni tanultam. Akkoriban Beethoven volt a nagy kedvencem.

Czeizel Endre: Különös, mert az ember azt gondolná, hogy Beethoven titáni zenéje nehéz egy kislánynak. Egy Mozart-szonáta mondjuk jobban illene magához.

Somi Panni: Soha nem bírtam a könnyed dolgokat.

Czeizel Endre: Ezért lett indológus?

Somi Panni: Inkább dacból. Mivel szerettem a természettudományokat, mindenki azt hitte, hogy majd matek–fizikára jelentkezem. Aztán lázadni kezdtem, és amolyan jusztse-alapon mentem a bölcsészkarra, ami tényleg nem volt könynyű. A négy világnyelven kívül például latint, görögöt, óperzsát, szanszkritot és hindit kellett tanulnom. Azt szoktam mondani, hogy a szanszkrit nyelvet az egyetemen a német gót betűk megtanulásával kezdtem, ugyanis ilyen tankönyveink voltak.

Magazin: És mikor kezdett táncolni?

Somi Panni: Már az egyetemen foglalkoztam a klasszikus indiai színjátszással, ami van olyan régi, mint a görög. Aztán 1986-ban a későbbi férjemmel egyszer befizettünk egy turistaútra, és eljutottunk szovjet Közép-Ázsiába. Szamarkandban a főtéren láttunk egy csodálatos indiai táncelőadást, úgyhogy amikor lehetőség nyílt rá, a madrasi táncművészeti főiskolára szereztem ösztöndíjat.

Czeizel Endre: Az indiai tánc különleges lehet. Mostanában úgyis állandóan valami újat kell produkálni a művészetben.

Somi Panni: Én azért ezt a különlegességet szeretem korlátok között tartani. Régebben gyakran előfordult, hogy lefröcskölték a közönséget, vagy undorító dolgokat csináltak a színpadon. Az ilyet ki nem állhattam.

Magazin: Lehet különleges egy hagyomány is: egy magyarnak például az indiai.

Somi Panni: Azt szoktam mondani, hogy nekem nem dolgom a hagyományőrzés. Azt őrizzék csak az indiaiak.

Czeizel Endre: Magában különben van indiai vér?

Somi Panni: Nincsen.

Czeizel Endre: Csak mert kicsit kreolabb, mint a többi ember.

Somi Panni: Egy időben megpróbáltam utánajárni, kik az őseim, hogy én mint magyar kiket tudok felmutatni. Kiderült, hogy apai ágon jász vagyok.

Czeizel Endre: Azaz iráni.

Somi Panni: Anyai ágon viszont találtam mindent, még egy délszláv Bakics Veronikát is. Egy genetikusnak egyébként a kasztrendszer miatt a világ legérdekesebb helye lenne India. Itt több ezer éve ugyanazt a szakmát végzik egy családban, és kizárólag a kaszton belül házasodnak.

Czeizel Endre: A beltenyészet sajnos gyakran kihozza a bennünk lévő terheltséget is. Nem véletlen például, hogy hét olyan betegség van, ami csak zsidóknál fordul elő. Bár a sors néha a jó géneket is összehozza. A 16 magyar Nobel-díjasból például 11 zsidó származású, pedig a népességen belül öt százaléknál sosem volt nagyobb az arányuk.

Somi Panni: Indiában is különösen alakul a génállomány. Mondjuk egy ott élő indoeurópainak az égvilágon semmi köze egy dravidához. Bár ugyanabban az országban élnek, ezek a népek még távolabb állnak egymástól, mint az európaiak.

Czeizel Endre: Még szép, hisz itt annyi keveredés volt. Ezért nincs is genetikailag már olyan, hogy magyar.

Somi Panni: Ez így van.

Czeizel Endre: Sajnos ez csak magának ilyen érthető. Emlékszem, annak idején Csurka rettenetesen felháborodott azon, hogy nincs magyar gén.

Somi Panni: Pedig a sokszínűség nem baj.

Czeizel Endre: Nekem mondja? Én például sváb vagyok.


Czeizel Endre Született: 1935. április 3.
Foglalkozása: orvos-genetikus, az orvostudományok akadémiai doktora. Volt családtervezési tanácsadó, dolgozott a WHO-nál, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatójaként ment nyugdíjba. Ő alapította Budapesten a Családtervezési Központot. Kutatásainak témája az öröklődés, a genetikai ártalmak, a veleszületett adottságok vizsgálata volt. Hat televíziós sorozatban vett részt szerkesztő-műsorvezetőként, számos genetikai tárgyú könyvet írt.

Somi Panni Született: 1967. április 16.
Foglalkozása: táncos, táncoktató, koreográfus, a Sivasakti Kalánanda Táncszínház művészeti vezetője. 1992-ben végez az ELTE indológia–angol szakán, közben az indiai Chennaiban (Madras) klasszikus tánc (bharatanatyam) szakra jár. 1991 óta önálló táncelőadásokat mutat be és tanít. 1996-ban alapítja meg a Sivasakti Kalánanda Táncszínházat.