Confiteor

A bűnbánati liturgia közgyónása ezzel a szöveggel kezdődik:

Confiteor Deo omnipotenti et vobis, fratres,
quia peccavi nimis cogitatione, verbo, opere, et omissióne:
mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa...

Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim,
hogy sokszor és sokat vétkeztem: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással:
én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem...

A szekuláris zsiráf a bocsánatkérést egy mélyebb kapcsolódással váltja fel, ahol nincs agresszor és sértett (Isteni fölség), hanem egyenrangú partnerek szerető és szabad párbeszéde folyik.

A bűnös-áldozat kategóriáit elengedve, mihez kezdjen ezzel az információval az istenhívő (keresztény) zsiráf? A vétkezés és a megbánás olyan mélyen gyökereznek liturgikus, lelkiségi és teológiai talajában, hogy ezek nélkül érthetetlenné és értelmezhetetlenné válik a megváltás műve, mely a vallási érzület és gondolkodás középpontja. Egy Krisztus-esemény nélküli, kiherélt hit lehet-e egyáltalán lelkesítő, tömegeket megmozgató erő?

A feltett kérdés bennfoglaltan azt sugallja, hogy a Názáreti Jézus által véghezvitt életműnek egyedüli értelme a megváltó kereszthalál. E nélkül hasznavehetetlen, kellemes "humanista" pacsmagolás folytatható csupán. Maga a megtestesülés - hirdeti már a ferences John Duns Scotus - nem csupán a teremtett világ restaurációja, hanem akkor is megtörtént volna, ha nincs a bűnbeesés. Az Isten barátsága, mint legnagyobb érték, nem jelenhet meg csupán véletlenül, mintegy a mi rosszaságunkra adott válasz. Különben igaza volna a húsvéti vigília öröménekének abban, hogy felix culpa (boldog vétek) történt; azaz megérte bűnözni, hiszen ezzel jobbá tettük az Istent magát!

Az Isten akkor is eljött volna, ha nincs bűnügy. Amennyiben igaz az, hogy őt nem lehet megsérteni, mert fölötte áll a mi szándékainknak, gondolatainknak és időbe zárt létünknek; amennyiben igaz az, nincs a részéről casus belli, szintén érthetetlen és értelmezhetetlen megváltásért folyamodni hozzá. Akkor nem a nyomok eltüntetésére érkezett, hanem találkozásra. Akkor a jelenlét (ő énbennem és én őbenne) kincse felülhalad minden elképzelhető jót ezen a bolygón és ezen túl. Akkor nem térden-hason csúszó, önmarcangoló és szorongó szenteket, vaksi jámborokat keres itt, hanem a magukat javítani kész, önálló egyéneket.

Az evangélium (eu angelion) örömügyet jelent. Ezt bűnüggyé tenni a tévedés maga.