Körülöttetek pedig ott a nagyvilág; bezárkózni, azt lehet, de a világot örökre kizárni - azt már nem. (Gildor)
Első komoly, önálló utam kb. 5 évesen a szülőfalum határába vezetett. Két nagybátyám őrizte a tehéncsordát; már jókor reggel kihajtották a jószágokat a legelőre, mielőtt én felébredtem volna. Anyu készített ebédet a táskámba, és egyeztettük az útvonalat. Nem volt bonyolult: a temető mellől elindulva csak egyenesen, amíg ki nem érek egy tágas mezőre. A tehenek patái nagy gödröket tapostak az agyagos, ázott földbe, ami számomra így felért egy vulkántúrával. Csak egyszer ijedtem meg, mikor fölöttem egy héja elvisította magát a levegőben.
Ezek jutottak eszembe Frodó visszaemlékezését olvasva. Bilbó gyakran mondogatta neki, hogy "...csak egyetlen Út létezik; olyan, mint egy nagy folyó: minden küszöbön források fakadnak, azok táplálják, és minden ösvény belétorkollik... Veszélyes dolog kilépni az ajtón... csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja hová."
Már középiskolás éveimben jártam, mikor egy színjátszó-csoportos alkalmon Dajka Tóni bácsi a figyelmembe ajánlotta Juhász Ferencnek A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából c. versét. Az egészet megtanultam a Színművészeti Főiskola felvételijére készülve. Ide kívánkozik néhány sora:
Édes fiát az anyja hívta, messziről kiáltott...
Gyere vissza édes fiam, én már mindennek nekiütődöm...
Gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza, igazíts el mindent a lélekzeteddel.
...a fiú vissza-kiáltott, szarvas-hangon búgott a ködben:
anyám, édesanyám, nem mehetek vissza...
...a szülői házban nincsen maradásom,
nekem a zöld erdő lehet csak lakásom,
gubancos nagy szarvam nem férne házadba,
temető-agancsom nem fér udvarodba,
az én lombos szarvam dübörgő világ-fa,
csillag a levele, tejút a mohája...
Nem értem én, nem értem én a te különös, gyötrött szavadat, fiam,
szarvas-hangon beszélsz, szarvasok lelke költözött beléd, boldogtalan.
Ha gilice sír, gilice sír, madárka szól, madárka szól, fiam,
mért vagyok én, mért vagyok én a mindenségben boldogtalan?
Emlékszel-e még, emlékszel-e még kicsiny anyádra fiam?
Nem értem én, nem értem én gyötrött-szomorú szavaid, boldogtalan...
Édes fiát az anyja hívta, messziről kiáltott:
gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza, hagyd azt a kő-világot,
kő-erdő szarvasa, füst-ködök, villany-hálózatok, vegyi-fények,
vas-hidak, villamosok habzsolják föl a véred,
rajtad naponta száz sebet ütnek, te sose ütsz vissza...
Ott állt az idő hegygerincén,
ott állt a mindenség torony-csücskén,
ott állt a titok kapujában...
Azóta mennyi utam vitt az Út közelébe!? Máig nem tudom, hol van az "otthon küszöbe"; milyen égtáj felé fordulva juthatok haza. A Camino vajon hová vezet szeptember előtt és után?
Van, akit lelkesítenek az álmai. Van, akit felfalnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése