Vajon ki áll majd az ágyam mellett, akire rábízhatom magam?
Hogyan is lenne bárki ott, ha most is társtalan ...
keressük mohón másik felünk, hátha még feltűnik.
De int az idő vasszigorral: "Nincsen seki itt,
aki mindörökké élne!" És olyan se, akit
mennyei szózat, aranylemez vagy kőtábla biztosít.
Ki néz majd velem szembe, mikor gyertyaláng is vakít?
Lesz-e türelme, életkedve kísérni a kapuig?
Megosztható-e az az intim csöndesség, mi bent feszül?
A magányban az a fájó, hogy ezt sem lehet egyedül...
1 megjegyzés:
Jó kérdés és sokakat érintő gyönyörűen kifejezett gondolatok. Gratulálok a vershez.
Sokat gondolkodtam már rajta - bár nem vagyok társtalan, de ha nem egyszerre megyünk el, valamelyikünk a végén biztosan egyedül marad. Úgyhogy gyorsan jelentkeztem beteglátogatónak tapasztalatot gyűjteni "türelemből, életkedvből".
A jó halál kegyelmét, vagy a lassút kérve és ennek reményében, Istenre bízhatjuk magunkat, aki az "intim csöndességben" tuti biztos nem hagy egyedül.:)
Megjegyzés küldése