...ez a levél húsvéti írás: elsősorban Márikának szól, a költő nagynénjének, de azóta talán mindnyájan címzettjeinek tekinthetjük magunkat. Évszám nincs rajta, de írója hatvanévesnek mondja magát, így alighanem az egyik legutolsó Pilinszky-levél ez. Velemben kelt, ahol akkoriban szívesen meghúzódott Pilinszky. A levélben szereplő keresztnevek mellé nem kell jegyzetet írni, mindenki tudni fogja, kikre vonatkoznak. (Jelenits István)
Édeseim! - Drága Márikám, kicsit meglepett leveled. Hiszen fizikai állapotom esztendők óta nem volt ilyen jó! Szellemileg viszont élesebben látom, milyen kicsi vagyok: de kiindulásnak ez se a legrosszabb. Soha ilyen tisztán nem láttam, hogy kivétel nélkül egyedül vagyunk, s ezért részvétünk oszthatatlan. Egyformán kell szeretnünk mindenkit. Igen, ellenségünket is, mert különben senkit se szeretünk a csaláson és hazugságon kívül. Hidd el, hogy Jutta és mindenki, aki megalázott, egy akolban él bennem. Mi több: ez a szeretet az egyedüli jogos kritika is, a többi pletyka, megszólás. Az egyedüllét? Weil szerint maga a pokol - de ugyanakkor legfőbb kincsünk is. Egyedül ez a magányérzés ösztökél arra, hogy mindennel és mindenkivel azonosulni tudjunk és akarjunk. Ilyen értelemben talán egyetlen "erényem", hogy mindig a földön jártam, míg sok szegény élő a "levegőben sürgött-forgott" körülöttem. Vigasztaló, hogy ők is a földben fogják befejezni.
De térjünk vissza aggódó kérdésedre. Még muszáj maradnom, de májusban Pesten leszek, hogy elkészítsem a nagylemezemet. A stúdió túlzsúfolt, ezért nem tudom a napot. Hihetetlenül bírom a magányt, amitől Pascal szerint csak az önző ember szenved. Nem volnék önző? Szívem tele hálával. Azokkal szemben is, akik "rosszak" voltak hozzám. Mert valójában jók voltak, nem ők, jó ember nincsen, Isten szeretett általuk!
Zoli lapjának nagyon örültem. Zoli tragikus "kiválasztott", aki egy óra alatt többet él, mint én hatvan évem alatt. Vele térden állva érintkezem, a legnagyobb magányos, akit ismerek, és a "legbeavatottabb". Neki az sem árt, hogy ezt csak tehetségnek tartják, s úgy közelítenek hozzá, mint egy füvet csipkedő tyúk Isten égő csipkebokrához.
Édes Márikám, te faluról jöttél a városba, én városból falura. Teljes szívemből érzem szenvedésed. De azzal, hogy nem teszel különbséget jók és rosszak között, egyedülléted tiszta szenvedéssé alakulhat át, ez egészen biztos. Ezért jársz csak látszatra a földön, s mártai szereped csak látszatra az! Ne félj! Nincs mitől félni. Egyedül az jó, ami van: akár élet, akár halál.
A regényemben ezeket a rétegeket szeretném "fölásni" szenvedő és hőn szeretett korunkban. Csak a fölszínen van egyenetlenség, minden és mindenki egy. Az Atya nem méricskél - Istenem, milyen magaslati levegő ez az abszolút intelligencia "kihűlt" szívünknek. Mindannyian gyilkosok vagyunk, kivétel nélkül, de ő jó.
Ne aggódj értem! Szívemben fokról fokra minden és mindenki egy. Se a magánytól, se a haláltól nem félek. Isten viszont mindig és mindent megtesz - ha végtelen távolságban tartózkodik is tőlünk. Ez a legfőbb kegyelme és a mi egyetlen támaszunk. Látszatra ez a poklunk, valójában ez a mennyország. Nem föld, de a VALÓSÁG.
A személyi számomért ne aggódjál. Mari sírt a nevetéstől. Itt fogja elintézni, már beszélt is a megyei elnökkel. Egy telefonjába került. Aki fontos ügyben keres, megtalál. Ma egy spanyol filmes... Nem vagyok egyedül, mert egyedül vagyok (Weil).
A dolgokat, igaz, csak nagyritkán intéztem el, mert talán nem is lehet: Kegyelem csak a cselekvés nélküli cselekvésben van. Magányomban 60 000 fiatal és öreg szív melenget, ami közvetlenül lehetetlen volna. A remeték tudják ezt igazán, a "mai ember" elfelejtette, ezért oly szeretetreméltó.
Tudod, mekkora önmegvetésben éltem, akár Erika, drágám. De erről is le kellett mondanom. Az is gőg volt még, hogy megvetettem [magam?], csillapíthatatlanul szomjúhoztam megsemmisülésemet.
Itt a parasztok: arisztokraták. Nem értenek, de tökéletesen érzékelnek és respektálnak. Ha fa lehetnék! - egy helyben állva, a hűség mintaképeként, mindent elviselve!
Sokat vétettem. Nem mondhatom el Jézussal, hogy aki igaz, ő az én testvérem, szülőm és anyám. Ő először "kinőtte" önmagát, aztán családját és végül nemzetét. Ezért tartották még Barabásnál is rosszabbnak. És ez talán a legnehezebb, amikor a jóra hivatkozva akarják az embert eltéríteni az egyetlen Jótól, a tökéletesen távoli, néma és magányos Istentől. És mégis: ezt az egyetlen jót az ember is megtudhatja. Egy szent, egy falubolondja, Mozart, amikor a Rekviemet írta...
Imádkozz, nincs más. Az imában tudunk egyedül mindent és mindenkit szeretni. Az imában més Jézus és Barabás is egy, ahogy az Atya és Jézus szívében is egyek.
Mit kérdeztél még? Igen, hogy mit mondj a telefonálóknak. Az igazat. Látod, én, az "álmodozó" bekerültem Chicagóban és Cambridge-ben a legfontosabb emberek közé. Greta Garbo 6 sort kapott, én tizenkettőt. Ha valami, ez nyugtalanít. Ezt érzem irreálisnak és bukásnak. De további "álmodozással" talán ebből a csapdából is sikerül kimásznom. Visszajutnom a tiszta valóságba, mint Van Goghnak sikerült. Halálom nem érdekel, legjobb lenne talán, ha meztelenül bekaparnának a földbe. Ugyanakkor tökéletesen megértem, hogy rendezzük élőink sírját. Részemről nem számít, mibe kerül - ez egy pillanatra se lehet "kérdés". Ők az élők, a halott én vagyok összekeveredve porukkal. Főként Erikám porával.
Édeseim, mindenki velem van. Imádkozzatok, hogy egyre"boldogabb halott" legyek. Az "élet" csak az "élőké". Imádkozzatok, hogy "a mindenség polgára" lehessek. A mindenség szívszorongatóan teljes, tartózkodó, valóságos, telített, gazdag és csendes. Ennyit tudok már. S ha sikerül teljesen megszűnnöm, talán befogadhatom az Atyát, aki mindannyiunk küszöbén áll, s akinek szentsége - ezért nem ítélkezik - még a jót és a rosszat is meghaladja. Ha ez nem így lenne, Isten csak az ember végtelenségig fölnagyított utánzata lehetne, vagyis maga az ördög - akiről úgy vélem, nem egyéb, mint jelkép: az ember semmiségének abszolutizálása. De ez irreális - Hitler, már Hitler szétpukkadt. A rossz nem lehet abszolút, csak szimbolikusan. A kispolgár méretei korlátozottak, s itt újra Hitlerre gondolok... Ezzel szemben minden ember szent, határtalan, amit csak csak átmeneti hazugságokkal vonhatunk kétségbe.
Édeseim, édeseim... Jancsitok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése