Találkozunk, akár az őseink; mondjuk, ők csatákra is el-eljártak. Minket inkább a gyász ránt össze, mint egy kozmikus anyaméh pulzálása. [Szentlecke: az asszony is vajúdik, de aztán örül, hogy új ember született a világra... - továbbszületünk vagy újra?] Mi a folytatás?
Kicsi az urna, rövid a liturgia. Tavalyi bűnök, tavalyi penitencia. A virágokat és szalagokat már csöndben igazgatják az egyenruhás munkások a helyére billentett betonfedélen. Amikor még ott ült az ágya szélén, amikor még kévéra hívott meg a büfében, akkor bizonyosan itt volt. Emlékek után matatok csüggedten. Két betegtárs is itt van a kórházból - lehetséges barátokat szerezni az utolsó két hónapban is. Az autóban csönd, még a kijárat előtt kell valami zene. A rádióban Ruzsa Magdi: Most élsz! ... Meleg van, a szélvédőn át tűz a Nap, zakóban szinte izzadok. Nyissunk ablakot!
Csepel, lakótelep. Az emeletre gyalog - a nappaliban körben ülnek a törzstagok. Az ebéd és a beszélgetés nyugodt mederben csorog. A mise már beúszik a délutánba; egymásnak prédikálunk, mint apostolok. Mindenkinek van egy-egy emléke Erika gyerekkorától a haldoklása pillanatáig. Képeket adogatunk körbe, többségük fekete-fehér. Mindegyik lejárt szavatosságú, üres kövületek. Sok szereplőt azonosítani sem tudunk. Elmentek. Ezt a pár foltot hagyták ránk. Végül kincsre bukkanok a hatalmas kupac alján. Apai nagymamám (a hétből az egyik tényleges) unokáival az udvaron. Nem reméltem, hogy egyszer megláthatom közeli képen is az arcát. Pedig ő is formált, tőle is jövök...
Őáltala, ővele és őbenne... ketten-hárman ha tudják a választ - rövidítünk. A Miatyánk már olajozottabban megy - a hálaadás megtörtént, a mise is véget érhet. Rokonokat fedezek fel magamnak, nem a vér szava; valami nagy megnyugvás abban, ami eleve VAN. Egymásba kapaszkodó zárókör az áldás, mint egy kirándulócsoport. Csak más időben indultunk, de ugyanoda futunk be, kisebb-nagyobb csúszással.
...most azért, aki elsőként fogja követni az elhunytat... Volt már, hogy a pap következett; ott térdeltem két nap múlva a holtteste fölött. Történhetne velem valami ma is. Vagy odaérek Rolandhoz délután, vagy nem. Ettől lesz öröm, megismételhetetlen ajándék mindkettőnknek, ha mégis látjuk egymást, és átadhatom a könyvét. Pillanatról-pillanatra haladok, lassított felvétel...
Furcsa ez a lakás. Mit is keresek benne? Évek óta ezzel a mozdulattal zárom a bejárati ajtót, pedig elköltözöm innen. Volt, sok évvel ezelőtt, mikor más kulccsal, más zárakat nyitottam. Más falak között ébredtem. Mitől és meddig az a munkám, amiből megélni remélek? Mitől és meddig azok a barátaim, akiktől túlélést remélek? Mert bennük halok meg, és csak bennük van az örökkévalóságom.
Csak a vágóhíd melege,
muskátliszaga, puha máza,
csak a nap van. Üvegmögötti csöndben
lemosdanak a mészároslegények,
de ami történt, valahogy mégse tud végetérni.
(Passió)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése