Első és állandó otthonom a saját testem. Mióta edzőterembe járok, egyre tudatosabban figyelek a jelzéseire. A ruhám és a lakás falai mintha meghosszabbítanák a csontom-izmom-bőröm bio-szkafanderét. Segítenek élnem, bekapcsolódni a nagyobb valóság: a város vérkeringésébe. A nyelvi, kulturális régió is hordoz engem, bennfentességgel, családiassággal bélelik ki számomra a Kárpát-medencét. A gazdasági régiók még messzebb nyújtják csápjaikat, végül is kapcsolatba kerülök az egész bolygó működésével, mozgásaival. És utazhatunk tovább-tovább csillagászati méretekben. Végül mindent átfog és éltet ő, aki a hajam szálait is számom tartja, jelen van bennem és a világban egyaránt.
Ma viszont arra kérdésre, milyen karriertervvel rendelkezem, csak az üdvösség jött a nyelvemre. Milyen lesz majd elköszönni a testemtől? Otthonosabb atyai házban együtt lenni annyi drága személlyel... Ravasz László, református püspök, élete utolsó imájában így elmélkedik:
Mintha üvegfal ereszkedett volna közém és a világ közé... Isten készítget arra, hogy Hozzá térjek... Betakart engem a világnak ezerféle viszonylatában. Most bont ki belőle... Készítget arra, hogy csak Vele legyen társalkodásom. Ő legyen mindenem, mert nemsokára át kell mennem azon a keskeny pallón, ahol mindenki elhagy, senki sem segíthet. Ahol az emlékek teherré válnak, egyedül Ő a segítség. Egyedül Ő tart meg és szállít át erős karjaival a túlsó partra.
Elment, hogy helyet készítsen nekem, hogy ott legyek én is vele. Otthon, édes otthon.
Mindíg az elhányt bádogkanalat,
a nyomorúság lim-lom tájait kerestem,
remélve, hogy egy szép napon
elönt a sírás, visszafogad szeliden
a régi udvar, otthonunk
borostyán csöndje, susogása.
Mindíg,
mindíg is hazavágytam.
(Pilinszky János: Egy szép napon)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése