Mindenkinek a magáét - a szüzesség elvesztése

Bandi bácsi tanította a Galata levél alapján, hogy kétféle teherviselés létezik: hordozzátok egymás terhét... (6,2); és mindenki a maga terhét hordozza (6,5). Látszólag tökéletes ellentmondás (ami a Biblia világában azért nem egyedülálló jelenség), csupán három versnyi távolságra egymástól. Most jelentéssel telik meg számomra ismét. Vannak átvállalható feladatok, amikor egy-két dolog megszerzésében, egy-két pillanat elviselésében kisegítjük egymást. És léteznek olyan régiói az életünknek, ahol nem foghatjuk egymás kezét, véget ér a hatósugarunk. A halál (vagy meghalás) például ilyen pillanat, és sok 'kishalál' elfér még előtte az idővonalunkon. A legtöbb, amit ilyenkor tehetünk, hogy megengedjük a másiknak, hogy magában járja végig ezt az utat, és még távolról sem próbálunk meg asszisztálni hozzá (a kerítésen át sem kukucskálva utána). Az északi úton végre együtt mentünk, a magunk csendjében. Egymásra figyelve, a magunk zsákjával megküzdve. Ami megosztható, az elfér néhány mosolyban, pár korty vízben is. A szeretet akciója, hogy helyet teremtünk magunkban valaki számára. Egy soha nem volt valóság létbe hívása. Ez mindenkinek a maga része, porciója. Ha létre jött, akkor ki-ki berendezheti odafigyeléssel, gondoskodással. A folytatás már közös ügy, támogatás, hordozás (nem csak tenyéren)... J. barátom azt kérdezi, melyik Camino volt az igazi. Lehet-e többször ugyanúgy beleereszkedni ebbe a kalandba? Látványosan előtolakszik a viszont kérdés: lehet-e újra megszeretni őt, aki adott, aki eleve a miénk? Lehet-e olyan őszintén és nyitottan átlépni Santiago határát, mint korábban már háromszor? Vannak megunhatatlan kenyerek, amikre reggelente frissen rácsodálkozunk. Megteremthetjük, hatalmunkban áll megteremni a kapcsolatnak azt az elevenségét, amiben új kapuk, új felismerések nyílnak - aminek a terében friss tüzek, szerelmek kapnak lángra. Egyházállatorvosi ló, hogy egy prostituált is tehet szüzességi fogadalmat, mert nem azon áll vagy bukik a dilemmára adott válasz, hogy a fizikai-biológiai szinten mi látszik. Az ártatlanság nap mint nap felkínálja magát, hogy ráismerjünk, hogy magunkhoz öleljük. Melyik az igazi? Minden pillanat, amit a csodálkozás kivételes állapotában töltünk el.

Megosztás