Nem számítanak

Egy mai beszélgetésben jött elő, hogy kire és mire érdemes tekintettel lenni. Ma hajlamos vagyok a sarkos fogalmazásra: csak önmagamra, a saját érzéseimre, céljaimra, a számomra fontos személyekre. Hogy ezek mennyien vannak, nagyon változó. Olyan rohamos tempóban fogy a hátralévő időm, hogy luxusnak tetszik bármilyen udvariaskodás, politikai taktikázás. Ma a végletes őszinteséget választottam az új csoportban. Hallatlan öröm és könnyebbség volt, hogy megoszthattam - feszengéstől mentesen - a melegségem; és elmondhattam a fenntartásaimat a kultúránkkal a felelősség tagadásával és az olcsó nyereségvággyal kapcsolatban. Azt sem bánnám, ha ezért megszűnne a munkahelyem, bár kibírnám nevetés nélkül. Ilyen kis forradalom történt ezen a napon Budapesten. Hajrá Én! Drága költőmtől jöjjön most egy ilyen érzelmi felszabadulás...

Én megtehetném és mégsem teszem, / csak tervezem, csak épphogy fölvetem, / játszom magammal, ennyi az egész, / siratni való inkább, mint merész. / Bár néha félek, hátha eltemet / a torkomig felömlő élvezet, / mi most csak fölkérődző förtelem, / mi lesz, ha egyszer mégis megteszem? / A házatok egy alvó éjszakán, / mi lenne, hogyha rátok gyújtanám? / hogy pusztulj ott és vesszenek veled, / kiket szerettél! Együtt vesszetek. / Előbb örökre megnézném szobád, / elüldögélnék benn egy délutánt, / agyamba venném, ágyad merre van, / a képeket a fal mintáival, / a lépcsőt, mely az ajtódig vezet, / hogy tudjam, mi lesz veled s ellened, / a tűzvész honnan támad és hova / szorít be majd a lázadó szoba? / Mert égni fogsz. Alant az udvaron / a tátott szájjal síró fájdalom / megnyílik érted, nyeldeklő torok. / Hiába tépsz föl ajtót, ablakot. / A túlsó járdán állok és falom: / gyapjat növeszt a füst a tűzfalon, / gyulladt csomóba gyűl és fölfakad, / vérző gubanc a szűk tető alatt! / Mi engem ölt, a forró gyötrelem, / most végig ömlik rajtad, mint a genny, / sötét leszel, behorpadt néma seb, / akár az éj, s az arcom odalent. / Így kellene. De nem lesz semmi sem. / A poklokban is meglazult hitem. / Vigasztalást a játék sem szerez, / az éjszakának legmélyebbje ez. / Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed. / Nem érdekelsz, nem is szerettelek./ Aludj nyugodtan, igyál és egyél, / s ha értenéd is átkaim, - ne félj. (Pilinszky János: Ne félj)

Megosztás