2013. május 5., vasárnap

Árnyékból a fénybe

Ha árnyékot lát útján a vándor, a fényt is megtalálja. (Füzesi István)
Van egy törzsünk. Ez a modern törzs elszórtan él a bolygón. Különös ismertető jele a fésűs kagyló; melyet fából, fémből, kerámiából (néha kagylóból) és különféle kivitelben készít el. Nincs állandó szálláshelye csak szokásos vándorlási iránya. Ez a csoport felismerhető még az egymás iránti figyelem és elkötelezettség nem mindennapi mértékéről. A magántulajdonról és a kereskedelemről is sajátos a felfogásmódja az őt alkotó egyedeknek. Amikor segítenek, azt ingyenesen, emberbaráti szeretetből teszik – fizetség nélkül is gondjuk van minden mellettük haladóra. A talált tárgyakat bárki térítés nélkül tovább használhatja. Az életmentő víz közös kincs, alanyi jogon megilleti az összes szomjazót. De ugyanígy tekintenek az ételre, ruhára, gyógyszerre, szálláshelyre is. Ki tudnak lépni önmaguk szűkösségéből, így észreveszik a többiek szegénységét, gyengeségét, amire reálisabban támaszkodhatnak, mint elképzelt álmaikra. Látják egymás egyedi voltát, határait, ami nem tartja távol őket attól, hogy a társaiknak azonos méltóságot és figyelmet szenteljenek. Felismerik, hogy nem többek, mint „egy fűszálon a pici él…” (József Attila: Nem én kiáltok), ezért neki mernek vágni a valóságos útnak – értik, hogy „a világ tengelyén a fűszálak éle csillan…” (Wéber Péter: A Másik Ember) Akik korábban már meglátogatták őket, azok közül többen írtak misztikus színezetű beszámolót róluk. Ezeknek a regényeknek szinte tévedhetetlen sajátossága, hogy nem törődnek a valósággal, hanem egy saját, belső konstrukciót vetítenek rá a tapasztalható világra. Emellett létezik egy nehezebben megfogható, spirituális megközelítése is az életnek. Ez utóbbi egyszerre fogja át a reális és a szavakkal kifejezhetetlen, leírhatatlan régiókat. Kosztolányi "boldog szomorú" szavait visszafelé olvasva: egyszerre van otthon a földi világban és az égben.

Megosztás

Nincsenek megjegyzések: