Madárvédő, golyókapkodó

Munkából hazafelé jövet korábban olvastam valamit a metrón. Mostanában nem bírok betűre nézni, az újság sem tudja eredményesen lekötni a figyelmem. A telefonom játékai között találtam egy rém egyszerű időtöltést. Nevezzük csak golyó-passzolgató játéknak. A kezdő pályákkal már jól bánok, és gyakorlás közben érdekes felismerésekre is szert tettem. (1.) Mivel minden új játékban három élettel indulok, az első kettőre kevés figyelmet fordítok. Amikor már csak egy lehetőségem marad hátra, ennek a puszta ténye is szorongást okoz; mert elég egy ügyetlen mozdulat, és az addig felhalmozódott eredményem lenullázódhat. Ugyanakkor a vesztés lehetősége egyszerre jobb koncentrációra sarkall. (2.) A program menet közben felkínál kiegészítő eszközöket, újabb lehetőségeket. Ezek között érdemes mérlegelni, valamelyiket kifejezetten elengedni, mert csak hátráltat. Azokat pedig megragadni, amelyek értékesek számomra: megkönnyítik a haladást, vagy kibővítik a mozgásteremet, időt nyerhetek általuk. Összegezve: nem szükséges minden opcióval élni. (3.) Van, hogy az adott fordulóban bevethető lehetőségek nem használom ki teljes mértékben, emiatt a következő pályán már búcsút inthetek nekik, ezért érdemes tervezni és beosztani a bevetésüket. Előfordult olyan is, hogy egy jól bevált, erős eszközt egy újonnan felbukkanó, nehézkesebbre váltottam. Annak olyan támogatások is, amiket párhuzamosan igénybe vehetek, anélkül, hogy kioltanák egymás erejét. (4.) Megfontolandó a rendszer által felkínált kezdő irány is: van, amikor totál bejön, több esetben viszont a saját megérzés és rutin hasznosabb. Az egyenes megoldások néha célravezetőbbek a trükközésnél. Ha nem választok időben, akkor a rendszer magához ragadja ezt a lehetőséget. Minden segítség önmagában korlátozott, csak azt tudja nyújtani, ami az alapműködése; olykor érdemes minőségi cserékhez folyamodni menet közben. (5.) Minél tudatosabban irányítom a játékot, annál kevesebb a dolgom, mert az oldalfalakról visszapattanva másodpercekre önjáróvá alakul át. Koncepció nélkül üresen pattog a labdám és nem jutok előre. Néha hirtelen több segítő is előterem a semmiből, majd ugyanolyan gyorsan köddé válnak. (6.) Érdemes megragadni a közben kínálkozó plusz eszközöket, mert komfortosabbá teszik a feladatok teljesítését. Ha egy időben két kiegészítőt is felajánl a program, és kések a választással, akkor mindkettő kútba eshet. Megtörtént az is, hogy egy új élet feletti örömömben veszni hagytam a korábbit. Vagy két kapusomat is irányítani szeretném és végül egyik sem érkezik oda időben. A jelenre összpontosítva tudok a jövő irányában építkezni, nem fordítva. (7.) Nem érdemes az elért pontszámra tapadni, rabul ejti a figyelmemet, és visszafog a játékban. A végén úgysem lesz se több, se kevesebb a számolgatástól. Nem csak a végeredményt hagyhatom figyelmen kívül, az sem érdekes, hogy párhuzamosan van(nak)-e élete(i)m. Játszhatok egy élettel is úgy, mintha örökké tartana. Az elért eredmény nem jelzi egyértelműen és pontosan, hogy éppen melyik pályán járok. Megesik, hogy gyorsabban pörögsz, mint valaha… A korábbi győzelmeket érdemes megünnepelni, mert a túlszárnyalásuk várathat magára. (8.) Sok élet sem okoz hallhatatlanságot, a csupán egy darab viszont veszélyes. Élet-halál szituációkban, amikor a plusz életet szeretném elkapni, kicsúszhat az utolsó lehetőség is a kezemből és véget ér minden. Néha egészen egyszerű helyzetekben is veszítek, ha nem vagyok egészen jelen a figyelmemmel – ilyenkor a gyakorlat egymagában kevés a továbblendüléshez. Amíg a továbbélésem nincs biztosítva, hiába veszem magam körül luxus-szolgáltatásokkal. (9.) Amikor tudok várni egy minőségibb segítség beérkezésére, elengedem a korábban jelentkező silányabbat. A legnagyobb bomba is hiábavaló, ha rossz irányba indítom el. Amikor nem olvasom el, hogy mi van a dobozban, kockázatos kinyitni is. Minden élettel és új pályára lépéssel az összes plusz lehetőség elvész. Amikor tobzódom az eszközökben, vakká válhatok a lényegre és a teljes élet kicsúszhat a kezeim közül. (10.) Ami a hosszú távú játékot szolgálja, az bevethető az utolsó pillanatig; az átmeneti kisegítések elporladnak. Van olyan ajándék, amit gyorsan fel kell használni, különben elvész, vagy egy másik kiüti a szerepéből; és akadnak olyan pozíciók, amelyek után már nem érdemes nyúlni, mert esélytelen a bevetésük. (11.) Ha gyorsul az ütem, könnyen összezavarodik a figyelmem és kiesek a megfigyelő pozíciómból. A szakaszok között érdemes pihenni és megújult figyelemmel nekilátni a folytatásnak, különben hamar ismét a rajtvonalnál találom magam. Olykor egy pályán belül is érdemes levegőt venni, mielőtt tovább kattintanék. Amikor nem kerülök ki egy átkot, az még nem jelenti feltétlenül az egészből való kiszállást, csak felébreszt a tunyaságból. (12.) Lehet, hogy csak egy lépés hiányzik a következő fordulóhoz, a nélkül még sincs folytatás. Akárhányszor is kezdem a folyamatot, mindig az legelső mezőről indulok, mechanikusan ugyanazok a pályák ismétlődnek, nincs előny a többszöri kezdés jogán. (13.) A pálya részben korlátoz azzal, hogy áthághatatlan kereteket szab, másrészt az oldalfalak visszapattintó erejével jól lehet kalkulálni. Megfelelő gyakorlás után a közfalak is besegítenek a passzolások kivitelezésében. És most megyek vissza játszani, mindjárt ötezernél járok...

Megosztás