Álom-zsiráf

Vagy azért, mert pár napja láttuk őket az Állatkertben... vagy azért, mert a tavaszi tánctanfolyam résztvevőivel levelezek... vagy... Szóval azt álmodtam, hogy éppen zsiráftréninget tartok, ahol a megakadt élethelyzetet a gyúrótáblán leragadt tészta jelképezte. Amikor felkeltünk, hogy ezt eljárjuk a szőnyegen, valaki jegyzetelni kezdett. Akkor - álmomban - három érvem volt, hogy arra, hogy inkább figyeljen és fejben rögzítse a történteket. (1) Amikor elkezdünk zsiráfozni, még nincsenek kiérlelt mondataink. A szituációk megjelenítésének és eljátszásának a technikája abban segít minket, hogy meg tudjuk állítani az életünk filmjét, és ha szükséges, akkor kockánként elemezhetjük azt. Ezért a le- vagy feljegyzendő mondataink percről-percre gyúródnak (innen a tészta?) változik a tartalmuk és a formájuk egyaránt. (2) Amennyiben eljutunk a végére (és beáll a megnyugtató csend), akkor sem egy varázsigét kapunk, ami bármilyen szituációban bevethető, tekintet nélkül a szereplők kilétére. Egy modell nem a világ, "csak" segít eligazodni benne. (3) Feltéve, de meg nem engedve, hogy megtaláltuk a bölcsek kövét - az sem lenne életszerű, ha ezt papírról (vagy fejből) idéznénk. A zsiráflét ereje éppen a frissessége. A pillanat sűrűjében felelősen "improvizál" a megismert szabályok figyelembe vételével. Aztán felébredtem... És most indulok a napomra, mert már meg(fel)kelt a saját tésztám. ;)