Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem a mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.
2015. december 6., vasárnap
korai sirató
anyám fekszik az ágyán, mikor meglát felül és köszönt /
kamaszkorom óta nem beszéltünk ilyen hosszasan és tisztán /
összetartozunk a sejtjeink mélyén, az emlékek örvényében /
tiszta az arca, viccel magával és a dologtalan lábaival /
az élete feladta rejtvényen gondolkozik /
most lehetne újra kezdeni, behozni ezt az irdatlan kiesett időt /
naponta ideülni mellé és meghallgatni, mesélni egymásnak /
de nem kaptunk több dobást /
csak ezt a kurta, napfényes búcsúzást /
virágot, gyertyát viszünk apánk kopjafájához, az övé helyére is kerül /
van, akit alig találunk meg a sírok erdejében, valakit már nem is keresünk /
porladoznak csendesen egymás mellett /
az autóban dübörög gyermekkorunk /
megyek a vonathoz, haza… már saját macskánk van /
elvisz a munka, a magam választotta kényszer /
pedig anyám ágya mellett van egy szék /
talán a lelkében is ott van az a hely, amit csak nekem őriz /
lehetnék hűségesebb? /
viszem a szemét és az arcát, a beszédem is tőle kaptam /
első tanító nénink is már rég a föld alatt van /
a falu díszlete kicsit pofásabb, a lakói már odébb álltak /
egy-két arc visszaköszön /
visz a vonat tovább, az örökségem itt van az ujjaimban /
a szókincsemben, a gondolataimban /
a földszagú egyszerűség bűvöletében /
és abban a békében, amit anyám fotója őriz /
találkoztunk végül
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése