A szárdeszi egyház angyalának írd meg: Így szól, akié az Isten hét lelke és a hét csillag. Ismerem cselekedeteidet; az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy... (Jelenések könyve 3,1)
Amióta hazajöttem, temetek. Hol halottat, hol élőt. Lehámlik az udvariasság színe-máza, és megmutatja magát a valóság. Ettől még lehetne ünnep, egymásra találás, az intimitás magasabb foka. Ha szinkronban lennénk, ha közösen látnánk, legalább egy irányba néznénk. Ha kölcsönös belátás és kiengesztelődés olajozná a lépteinket.
Fáj, amikor valaki lemarad. A csalódás a saját emberismeretemnek szól. A naivitásomból veszítek ilyenkor. Mindenki olyan, amilyen. Joga van hozzá, hogy csúnya legyen, vagy felületes, vagy kicsinyes, bosszúálló. Ha követelőzik, ha vagdalkozik, azt sem kérhetem számon. Csak szomorú látni, hogy nincs tovább. Él, pedig meghalt számomra. Szerencsére más világokban folytatja, másokkal.
Jó, hogy lehet temetni élőket is. Nem ülik meg az örömünket a se kint se bent helyzetek. Sokan vannak, akik képernyőjéről én tűntem el végleg. Halott vagyok, boldog halott, hogy ezt megláthatom. Az élőimnek így leszek valóságosabb.
Megosztás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése