Csak időm van

A szomorúság és az öröm nem oltják ki egymást. Intenzív érzések jól megférnek egymás mellett, akár ellenkező töltéssel. Az előző pápával kapcsolatban volt egy folyamatos háttér-gyanakvásom. Nem értettem, miért jár akkora világfájdalommal az arcán (mikor a kamerák kereszttüzében szerepel). Ez a fajta világ-atyaság nekem modoros viselkedés. Képtelennek tűnik, hogy valaki szünet nélkül az éhezőkre vagy az elvetélt magzatokra koncentráljon.

A héten volt egy érdekes tapasztalatom. A sírás szorongatta a torkomat, mikor telefonon hívott egyik kedves barátom. Hirtelen öröm suhant át rajtam, annak a gondolatától, hogy hallhatom őt. És valóban vidám, kedves volt a beszélgetésünk. Amint elköszöntünk, a gyász újra szót kért magának. A szabadságomat ünnepeltem ebben, hogy nem rángatnak zsinóron az érzéseim, hanem én "gazdálkodhatok" velük. Rabság helyett, amikor beleragadok egy érzelmi állapotba, engedem, hogy szabadon jöjjenek-menjenek a maguk törvényei szerint. Néha a lábamhoz lapulnak, mint egy kiskutya, máskor váratlanul felpattanva továbbrohannak. Nem haragszom rájuk, nem is akarom erővel marasztalni őket. Ebben a mentális evolúcióban tudok bánni velük, anélkül, hogy birtokolni szeretném bármelyiküket.

A veszélyes lények gondozása sem igényel extra figyelmet tőlem, rajtuk tartom a szemem, miközben híreket olvasok, vagy kortyolgatom a reggeli kávémat. Itt vannak velem, részét képzik a környezetemnek, amitől otthonos, kiszámítható ez a világ.

Olyan jól működnek az időzítések, egy halálhír mellé órákon belül jön egy születendő gyerekről is információ. Közben pedig találkozások, érintkezések, nevetés és sírás tarka térképe tölti ki az időt. Sétálok ezen a terepen, van időm bőven. Valójában csak időm van, a többi látszat. Ezért is esik nehezemre, ha lopni póbálják azt, amit csak ajándékozni lehet.

Megosztás