Mint két kicsi lego

A nyelvünket örökségbe kaptuk. Kódolva van benne annak a közösségnek a tapasztalata, életszemlélete és jövőképe, amelyikben születtünk, szocializálódtunk. Abban a falusi közegben, ahonnan jövök, az összeállni a vadházasságot jelentette, mikor egy párnak nem volt igénye (vagy lehetősége) házasságot kötni. Az anyakönyvvezető ingyen volt, a lakodalom megrendezése korántsem. Lehet, hogy beárnyékol ez az emlék, és nem tudom magam teljesen átadni a műélvezetnek, mikor Fluor Tomi alább idézett szövegét hallgatom.

Zúzunk az éjszakában
én meg pár haver
na mondd csak, mi a pálya
ha hívnak, menni kell
régóta nincs kiút
csak lányok és fiúk
nekem bejön ez a szitu...

Kicsilány, ou, szia, helló!
álljunk össze, mint két kicsi lego
na figyu már, mondom mi a szitu
te lány, én meg fiú
na mizu, mizu, mizu?

Valami nyugtalanít ebben a képletben. Tényleg csak a csatlakozásról (a technikáról) szól egy viszony? Mint két kicsi lego... Csereszabatosak. Összerakhatók és szétszedhetők, sérülés nélkül, ez a szitu.

Az ókori drámáktól nagymamáink világáig tartott egy korszak, amikor az esküvő a család anyagi beruházása volt (a királyoktól a módos gazdákig), így a gyakorlatban szinte felbonthatatlan. [Több pénzért persze kinyílhatott pár jogi kiskapu.] Ezzel karöltve járt az a tény, hogy az érzelmi szálak nem szükségszerűen a szentségi kötelékben összeboronált személyeket fűzték össze. A szerelem levált a házasságról. Minimum a szexuális forradalom óta tudunk arról a folyamatról is (mármint felvállalt tömegjelenségként), hogy a nemi öröm és a szerelem sem alkotnak oszthatatlan egységet. Lehet valakivel ágyba bújni komolyabb szándék és elköteleződés nélkül is. Az internet világa pedig közel hozta, hogy a szexuális örömszerzés és a testi kontaktus is élhetnek külön egymástól, a virtuális (gyakran arc nélküli) játékok tárházát felhasználva.

A valóság másik szemlélete, hogy a kapcsolat miatt vagyunk itt, ez ad értelmet és jelentést a létünknek. A sebezhetőségünk felvállalása valaki közelében, az intimitás törékeny egyensúlyát megteremni reggelente. Elhinni, hogy elegendőek tudunk lenni a másik számára, gyengéden figyelni két univerzum egymásba ágyazódását, ütközés nélkül. Ez nem pusztán lego-vár, hanem összenövés. Az egyén szabadságát megőrizve meghaladása a különállásnak, a magánynak. A visszavonulás lehetőségét megőrizve meghaladása az egymásban elveszésnek. Csupa mozgás, vásári kavalkád.

Vajon mit látunk majd visszatekintve? Sok kicsi legót?

Megosztás