Aztán átjutva az előszón és a bevezetőn ez következett:
José Saramago
portugál író, 1922-ben Azinhaga faluban Lisszabon környékén látta meg a napvilágot...
Azta! Elő a képeket! Igen, ott volt a főtéren egy modern szobor, ami mellé teregettem az izzadt ruháimat, miközben a park hűvösében ebédeltem. Hogy néz ki?
Hatvan évesen tört be a világirodalomba Baltazár és Blimunda című regényével. 1992-ben a Kanári-szigetekre költözött (húsz évvel fiatalabb, harmadik feleségével). 1998-ban Nobel-díjat kapott a munkásságáért. Szembesülni Saramagóval annyit tesz, mint megtapasztalni, hogy az élet hosszú, izgalmas és bármikor újrakezdhető - mondja Lévai.
Interneten kutatok a fotói között, valóban ő az:
Wikipédia: meghalt. Két hónappal azelőtt, amikor a szülőfalujában ebédeltem. Most egy könyv segített beszélgetnünk; olyan volt, mintha élne. Mert él.
1 megjegyzés:
Erdemes ot olvasgatni.
Peldaul a vaksag c. regenyet, valami hihetetlen, ha az egyetlen fantasztikus elemtol eltekintunk amire a konyv alapul, a tobbi akar igaz is lehetne.
Szerencsem volt ezzel a regennyel portugalul tanulgatni, parhuzamosan olvastam angolul, magyarul, spanyolul es portugalul. A negy valtozatbol mindig sikerult legalabb egyet osszerakni, eletem egyik legizgalmasabb nyelvtanulo elmenye volt.
Persze itt jol tonkretettek a regenybol keszult filmet, hogy a vakok nem is ilyenek. Tenyleg? Meg majd beperelunk minden fantasztikus regenyt hogy valotlant allit? No de ilyen is csak amerikaban van, mi otthon jot derultunk...
Megjegyzés küldése