Mindössze egyetlen foka van a hit birtoklásának, de ötven foka az elvesztésének...
Azt hiszem, ismerek egy papot, aki birtokolja a hitet azon az egy fokon, mely rászolgál a hit nevére. Mindenki más, engem is beleértve, a hit elvesztése ötven fokának egyikénél tart. A legtöbb hívő az egyházközségemben valószínűleg megrázó beismerésnek tartaná ezt, én viszont nem hiszem, hogy az lenne. Persze vannak papok, akik túlmentek az ötven fokon, és otthagyták a lelkészi szolgálatot. Mindenki tudja ezt, és én magam ismertem vagy fél tucat ilyet. De mi, többiek még kapaszkodunk térddel, könyökkel, ujjheggyel, szempillával, foggal és körömmel. Ez tulajdonképpen biztató szerintem, mert mutatja, hogy közülünk senki nem akarja elveszíteni a hitét, vagy nem akar úgy gondolni önmagára, mint aki már elvesztette azt.
Ez bevallottan részben csak gyávaság; tudjuk, hogy amint a hitünk eltűnik, a vallásos élet kimondottan elviselhetetlenné fog válni, és tovább kell állnunk, ki kell lépnünk egy ismeretlen világba. De részben azért is van ez, mert elég hitet birtoklunk ahhoz, hogy továbbra is hitet akarjunk birtokolni. Amikor azonban ez a hitmennyiség elfogy, akkor teljesen elfogy, és eljutunk az ötvenegyedik fokra...
[Jared Osborne naplója - Daniel Quinn: B története]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése