Történik

Az élet nem az enyém, hanem történik velem – írtam az első santiagoi megérkezésemkor. Ennek a gondolatnak van egy mélyebb következménye is: nem elegendő keresztmetszetben néznem magamat, másokat vagy az engem körülvevő világot, mert ezek csak pillanatfelvételek egy bejósolhatatlan kimenetelű folyamatról. Napról-napra változunk, megújulunk vagy hanyatlunk a testi, a lelki és a szellemi szintünkön egyaránt. Az irány, a tendencia igazán lényeges ebben, nem pedig a jelenkori állapot. Ebben a hallatlan forgatagban el lehet jutni egy nyugalmi pontra, amelyből sarkaiban fordul a nyüzsgő világ. A lét megtapasztalásából biztonság és nyugalom árad. Jelen vagyok, de nem akarom mindenáron manipulálni az eseményeket. Ezáltal múlik fenyegető voltuk is. Élő érdeklődéssel figyelem, hogy mit találok itt, mi jön felém a realitásból. Ez a béke nem egy rosszul értelmezett remete abszurd várakozása Godot-ra. Amikor távolságot veszek a jelen lehatárolt szempontjától, oldódik az elégedetlenség és türelmetlenség szorítása. A jövő távlata nem riaszt és a múlt fájdalma sem tart a markában (sőt egyáltalán nem tekintem magam áldozatnak egy kilátástalan drámában). Nem kérlelhetetlen szélmalom-óriások szeszélyei szerint történik velem az élet. Az evolúció évmilliós biztonságával – és meglepetésekkel teli logikája szerint – haladok előre, amiben jelen van az első egysejtű megjelenésétől a Nap vörös óriásába való olvadásáig minden mozzanat.