Orgona ága

Ma reggel, a buszra várva, nézegettem a napfényben kibomló orgonabokrokat. A tavasz becsapta őket, és nyakukba esett a nyár. Még el sem készültek a finom illatok, már lilásan, gyöngyösen el kell kezdeni az előadást.


Közelebb lépve látszik, hogy a múlt évről itt maradt pár száradt virág-csomó. A szív alakú, zöld levelek jótékonyan takargatják őket, mint a család szégyenét, de túl sokan vannak hozzá, hogy ez észrevétlen maradjon.

Vajon milyen régi maskarákat, el nem engedett emlékeket hordozhatok a saját lombsátramban? Elfújja őket a szél, vagy viseljem azokat, mint búza között a konkolyt, aratásig?

Annyi mindent szeretnék megtudni az úton Santiago-ig.