2011. február 23., szerda

Caminante no hay camino

Akivel van remény találkozni, az elindult felém. Még ha szándékában csak mozdulatlanul tervezgeti az első lépését, akkor is arccal már rám néz, idefordult.
Más a rátalálás (elcsodálkozás), mikor odaérkezünk valakinek az útkereszteződéséhez. Ilyenkor rendre háttal áll nekünk, csak a hangját és az érvelését halljunk, nem az érverését... (Én kérek elnézést!)

Keresem a mindennapos beszélgetőtársaimat. Közben öt-hat, tizenhárom, huszoniksz vagy harmincöt év távolságból toppannak elő személyek a Facebook, egy időben átadott névjegykártya révén. Révén = ami összeköt bennünket térben-időben.

Nincs vigasztalóbb egy régi-új barátnál. Hogy még beszéljük egymás nyelvét, vannak közös pontjaink, tudunk hasonló irányba fordulni, lelkesedni. A találkozás mindig ünnep; nem is értem, miért kreáltam külön cimkéket nekik. Annyira egybefonódnak, mint a halál+élet.

Plusz élet? Igen, ettől több. Ez a minőségi ugrás, ami a vegetáció, a szintentartás fölé röpít, vagy a felszín alá - kinek melyik képi világ fekszik jobban. Rövidebben is tudom: vannak utak a tengeren át!

1 megjegyzés:

Mattia írta...

És pontosan az utolsó mondat az, amely miatt lassan 20 éve vagyok Antonio Machado-rajongó :D