Akivel van remény találkozni, az elindult felém. Még ha szándékában csak mozdulatlanul tervezgeti az első lépését, akkor is arccal már rám néz, idefordult.
Más a rátalálás (elcsodálkozás), mikor odaérkezünk valakinek az útkereszteződéséhez. Ilyenkor rendre háttal áll nekünk, csak a hangját és az érvelését halljunk, nem az érverését... (Én kérek elnézést!)
Keresem a mindennapos beszélgetőtársaimat. Közben öt-hat, tizenhárom, huszoniksz vagy harmincöt év távolságból toppannak elő személyek a Facebook, egy időben átadott névjegykártya révén. Révén = ami összeköt bennünket térben-időben.
Nincs vigasztalóbb egy régi-új barátnál. Hogy még beszéljük egymás nyelvét, vannak közös pontjaink, tudunk hasonló irányba fordulni, lelkesedni. A találkozás mindig ünnep; nem is értem, miért kreáltam külön cimkéket nekik. Annyira egybefonódnak, mint a halál+élet.
Plusz élet? Igen, ettől több. Ez a minőségi ugrás, ami a vegetáció, a szintentartás fölé röpít, vagy a felszín alá - kinek melyik képi világ fekszik jobban. Rövidebben is tudom: vannak utak a tengeren át!
1 megjegyzés:
És pontosan az utolsó mondat az, amely miatt lassan 20 éve vagyok Antonio Machado-rajongó :D
Megjegyzés küldése