Egy "liturgikus" imánál (mek.oszk.hu/01600/01679/01679.doc 78. oldaltól), ami a mustkeresztelést dokumentálta, hamar felébredtem:
Borocskánk, ki vagy a korsóban,
Tartsd meg a Te tekintélyedet,
Jöjjön el hozzánk a Te illatod,
Legyen a Te ízed mind a hordóban, úgy a pohárban.
Add meg nekünk ma a jó ízt,
De ne engedj el bennünket a poharaktól,
Mint ahogy mi sem hagyunk Téged az üvegben.
Ne engedj el a hordó mellett,
Hanem ments meg minket a szomjúságtól,
Most és mindörökké.
Mód László és Simon András összefoglalója hosszan idézi a különböző katolikus imák profanizálását. A Mindenszentek-litániáját pl. a borfajtákhoz való könyörgés helyettesíti, azon belül a Szentháromságot a Kocsmáros, a Kocsmárosné és a Borkirálynő. De van itt Rizling-Ave Maria is.
Ami engem foglalkoztat, az nem a jókedvű gazdák szempontja, akik játszadoznak vallásuk és munkájuk elemeivel. Az rendben van önmagában. Azt szeretném megfejteni, hogy az Utolsó vacsora főszereplője milyen gondolatokkal vette a kezébe a poharat. Aggasztotta-e a repülőnk gyorsulása? Művész az, aki nem érti a világot, de érti létet. Jézus értette a világot és a létet is? Annyira szeretném, hogy így legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése