Végül is ketten maradnak, Isten és a bor... Tudom, hogy ezt a szót, Isten, ki se szabad ejtenem. Mindenféle más neveken kell róla beszélni, mint amilyen például csók, vagy mámor, vagy főtt sonka. A legfőbb nevének a bort választottam.
A bajnai búbos mellett, húsvét éjszakáján-hajnalán, egy teli cserépedény csülkös bab is felér a fény-szertartással. A közös gyomor, a közös mirigyek, a közös atomok és "protonnál is potomabb pontok" miriádjai kötnek össze minket egymással és a világgal. A főtt sonka maga a kitágított tabernákulum, a földre szált Isten, akiben kibékülünk, egymásra találunk, akit magunkhoz véve elsimulnak a ráncaink.
Ma délután az Írók Boltjában Balázs az apukájával közös könyvbemutatót tartott. Kedves volt a barátomat zavarban lévő nagyfiúként látni a közönség előtt, szemérmesen szavalni a maga sorait. Ferit már idéztem egyszer a blogom jobb hasábján:
...hisz olyan irgalmatlanul nagy ez az ég itt
megleli minden a maga törmelékit
megtalálja minden a maga illeszkedési pontját
ahová szavatossággal atomjaiként visszavonják...
(Birtalan Ferenc: Bálint bácsi, az üvegvisszaváltó; In: Hetvenkét lépcső)
A theosis (átistenülés) nem a konszekrált ostyák varázsa, mégcsak nem is a keresztények végidős exkluzív bulija. Vagy minden Isten (aki az álarcának az atomjait is át- meg átjárja), vagy ateisták vagyunk. Ez nem a transzcendencia cáfolata, csak az Immanens létének komolyan vétele. Újra Hamvas:
Felteszem ugyanis a kérdést: mi az a betegséghez igen hasonló nyugtalanság, az az irritált korlátoltság, az a zaklatott sietség - ma idegességnek mondják -, ami az ateistákra annyira jellemző? Vallás nélkül élni nem lehet... Vagy Istenben hisz az ember, vagy szurrogátumokban. E szurrogátum igen sokféle lehet: nevezhetik elvnek, világnézetnek... haladásnak, humanizmusnak... A mai vallásszurrogátum neve: materializmus. Hogy miért nevezi magát így, rejtély. Én vagyok a materialista, kedvesem, én, aki a töltött paprikához és a szilvás gombóchoz imádkozom... aki poligámiában élek az összes csillagokkal és virágokkal, és aki bort iszom... A rossz materialisták anyagáról az az önkéntelen érzésem van, hogy az tulajdonképpen nem is anyag, hanem cement. Sem megenni nem lehet, sem meginni, sem megnyalni, sem vele aludni. Ez az anyag hullája, ez a ronda, nehéz por, ez a hülyén szürke és köznapi ész jelképe, ez a mámortalan massza, ez a komisz rideg számítás (amely sohasem válik be), maga az absztrakció, ez az ateista anyag.
Talán nem beképzeltség ebben a koordinátarendszerben kijelenteni, hogy a világ ateista értelmezése minden díszétől megfosztja a világot. Nem csak a saját testem van velem kapcsolatban. Ma többször gondoltam valakire az edzőteremből. Spanyol után, hazafelé menet benéztem a Duna Plazába kínait enni és vásárolni. Az illető akkor lépett be a forgóajtón, amikor a pénztártól abba az irányba fordultam. A valóság arra válaszol, amit kérdezünk tőle. Végezetül a fiútól:
Nincsen zárókő.
Nincs boltív, sem oszlopok.
Bodzaillat van.
(Birtalan Balázs: Szezonvégi leltár; In: Művirágok a szimbolizmus oltárára)
1 megjegyzés:
Tavaly karácsonykor egy számomra sokat jelentő embernél ültem a konyhában. Életről, szerelemről beszélgettünk amikor kezembe került egy kártya. Forgattam a kezemben, nézegettem nem tudtam mit jelent ami rá van írva, Ő világosítot fel róla mit jelent "Isteni beavatkozás". Csodálkozott, hogy a sokszáz kártya közül miért éppen ez akadt a kezembe. Akkor azt hittem ez jelent valamit. Most azt hiszem Istennek beteges humora van :) Mégis amikor azt olvasom, vagy hallom, hogy "Isteni beavatkozás" az a pillanat jut az eszembe ahogy egymásra néztünk, és hittük, hogy az...
Köszi ezt a cikket, és hogy újra megélhettem a pillanatot!
Megjegyzés küldése