Régi, keresztény múltamból visszaköszön egy mondat: Isten közelében minden egyszerűbbé válik - az emberek képessége, hogy elbonyolítják azt is, ami átlátszó lenne...
Amikor feszültségek vannak a kapcsolataimban, próbálom feltárni a magam szegényes eszközeivel az okokat. Mi lenne az egyszerűség útja? Egymás elé állni, és kimondani azt a nehéz szót, hogy "Sajnálom!"? Miért "könnyebb" sértődötten visszavonulni és főni a magunk levében? Hiszek-e még igazán a kiengesztelődés hatalmában? Legalább is annyira, hogy megkockáztassam, esélyt adjak neki.
Ha nincs újrakezdés, akkor csak gyászba borult sírok és életek tornyosodnak körülöttem. Legyek nyugodt ebben a temető-kultúrában? Halottak napja legyen ma, vagy élők napja? Már kerestem többször az újpesti temetőben Bandi bácsi sírját, a neten végre rábukkantam.
Az emléke most is úgy fényesíti a lelekem, mint égő gyertyák mindenszentek napján a temetőket. A ki kezdeje a megbocsátást dilemmára csak annyit mondott szelíd-lázító hangján, hogy akit az Isten indít rá. Mert nincs, nem létezik felelősségi jobbkéz szabály, figyelmetlenségi valószínűség. Csak élő kapcsolat, ami gyógyulni képes, és gyógyítani gyógyuló kezeivel. Élők napját akarok mától a közelemben. Ahol nem felelőst, hanem feloldást keresek. Valami vagy valaki erre indít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése