Varga Lórántot olvasva helyükre simulnak az emlékeim és gyógyul a kezdeti gyász szomorúsága is. Nagy felismerés, hogy életem alapvető részét képezi az aggódás. Majdhogynem lételemem, amit azért nem vettem észre, mert benne éltem, és egészen megszoktam a jelenlétét.
Éppúgy, mint a "nagy" életünkben, ebben a kicsiben is találkozunk olyan emberekkel, akik irányba állítanak. Ők sokszor nem is tudják, hogy milyen jelentőséggel bírnak... Néha csak egy pillanatra keresztezzük egymás útját, néha évekig, évtizedekig egymás mellett haladunk. Minden találkozás éppen annyi ideig tart, ameddig szükségünk van a kapcsolatra. Mikor már mindent elmondtunk egymásnak, az utak újra elágaznak.
Én is kereszteztem mások ösvényét, majd örültünk a hirtelen barátságnak, bizalomnak. Végül elágazott, újra összefonódott a sorsunk. Íme az én drágaságaim:
Még sok-sok tabló él bennem, némelyik leporolva.
2 megjegyzés:
Szia Bruno!
Mar regota tervezem, hogy irok neked, utolso bejegyzesedet olvasva pedig elhataroztam, hogy ezt mar nem lehet tovabb halogatni.
Amit irni szeretnek az egy kicsit tomenyebb es szemelyesebb mint amit egy ilyen megjegyzesben megirna az ember.
Mas modjat viszont nem talaltam annak, hogy kapcsolatba lepjek veled.
Szoval, ha orulnel egy tolem kapott emailnek, akkor kuldenel egy mailt a tbabinszki@yahoo.com cimre?
Tamas
Hola Brúnó!
Jéééé, hát én is? Meghatottál. Köszönöm a találkozást!
Buen Camino: Csilla con mochila
Megjegyzés küldése