Nézz, ne csak láss!

Minden napod úgy kell élned, mintha az utolsó lenne, mert egyszer igazad lesz. (Ray Charles)

Ma délelőtt hárman indultunk el a Láthatatlan Kiállításra. Tízkor még nem tudták elkezdeni, így kinn várakoztunk az E-klub épülete előtt. Kellemes volt a levegő és vakvezető labradorokkal is barátkozhattunk. Közben a barátomnak egy fontos telefonhívása jött, ezért Farkassal ketten kezdtünk el ismerkedni a látható résszel. Ez a "tárlatnak" az az előszobája, ahol a hétpróbás háziasszonyok is jó konyhai ötleteket kaphatnak a tojásfőzéstől a fokhagymapucolásig. A zoknipárosítás ugyancsak látványos módon nem csak a szemükkel látók gondja. A vakírás mellett a számítógép használata és a "vakosított" játékok is látómezőbe kerülnek, hogy stílusosak maradjunk.

A következő 50 percet végigtapogattuk, mert tökéletes sötétben jártuk körbe a szobákat, a falak és egymás biztonságába kapaszkodva. A beszéd nem csupán információközlő csatorna, hanem tájékozódási eszköz is ebben a "világtalanságban". Mennyire avítt ez a szó, mert a vakoknak nagyon is van világuk. Formák, hőmérsékletek, szagok, hangok változatos ösvényén járnak. Az agyunk igyekezett az utolsó fényfoszlányokat a szemünk elé varázsolni, de azt is tudatosítottuk, hogy ez csalóka ábránd. A világon semmit sem látunk, csak a kezünkkel-fülünkkel tántorgunk a sötétségben. Amikor elfogytak a segítségek, kétségbeestem: hogyan tovább? A hangok után menni se olyan egyszerű, ha köztetek van egy autó, vagy egy lépcső, esetleg lejt az út. És akkor a jelzetlen utcai gödröktől meg is kímélték a kedves látogatót.

A fiúk nagyon humorosak. Elegáns modorban és gátlások nélkül mesélnek az életükről, válaszolnak a néha tétován finomkodó kérdésekre. Könnyedén megértetik, hogy mi látók miért nem emlékszünk a második bemutatkozó mondat után az illető nevére: velük ellentétben, akik nincsenek lekötve a ruházattal és frizurával. Úgy beszélnek, olyan biztonsággal, mintha jártak volna a mi oldalunkon, mi pedig csak most merészkedünk átlépni az ő küszöbüket. A sötét blokkban megtapasztalható egy utcai szituáció is, autóval, motorral, utcai szemetessel, a bárban pedig rendelhetünk italokat, csokikat, és fémpénzzel fizethetünk, már ha képesek vagyunk erre segítség nélkül. A konyhában például iszonyú rumlit csaptunk perceken belül.

Jó ideje ismerek vakokat, most mégis tudtak újat mondani a számomra. Mégpedig azt, hogy nézzek is a dolgokra (nem csak a mélyükre), és ne csupán lássam őket.