2010. január 11., hétfő

Beszédes és elnémult zsiráf

Tegnapelőtt EMK tréningeztünk az új telefonos csoporttal. Balázzsal elterveztünk egy EMK 1.0-ás verziót, ami nem a sakál-zsiráf analógiával indít, hanem a szükségletek tényével. A beszélgetés jól sikerült, a résztvevők aktívak voltak. Ezt követően könnyebb volt a helyzetem, mert a felmerülő kérdések megválaszolásakor:

- Ez nagyon mesterkéltnek tűnik?
- Mennyi idő kell erre?
- Nem használható minden helyzetben... stb.

elég volt arra hivatkoznom, hogy az EMK egy modell az emberről, ami nem ír le minden részletet és nem is vethető be bármiylen szituációban kirtikátlanul, legalább is megfontolás nélkül.

Hogyan is néz ki két zsiráf csókja?


Mindez molekákra vetítve:


Már este hat körül visszaértem az alberguébe, mostam és eltettem a testem másnapra. Vasárnap időutazásra indultam Eszterrel és Piroskával. A Pasaréti ferences templom délelőtti miséjén vettünk részt. Zalán testvér, az új plébános évfolyamtársam volt a teológián. Már jelöltkorunkban egy kolostorban laktunk. Most a kézfogáson túl egy szót sem szóltunk egymáshoz, csak néztünk némán. BARÁTSÁGRA, ELFOGADÁSRA, KÖZÖSSÉGRE van szükségem. Most ezzel az igényemmel egymagam maradtam a hatalmas szavannán.

3 megjegyzés:

Balázs írta...

Ha elfogadsz magad mellé társul ugyanezen a szavannán, akkor így együtt talán nem olyan zsibbasztó. Egyiküknek sem...

Brúnó írta...

Jó, hogy van egy közös ligetünk, csak kettőnknek. :) Bár volna itt még hely...

Névtelen írta...

Ha magányos vagy, és beszélgetésre vágysz tudod a számom.

Üdv
Csaba