Shakespeare

LXXV. Szonett

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;

Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;

Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.

(Fordította: Szabó Lőrinc)

Soneto 75

Sois a mi pensamiento, cual pan para vivir,
o como el dulce tiempo de lluvias a la tierra,
y yo por vuestra paz, sostengo tal batalla,
como la que se entabla entre avaro y tesoro.

Ora altivo cual dueño y ora súbitamente,
temeroso que el tiempo le robe su riqueza.
O estimo que no hay nada, mejor, que estar con vos,
y prefiero que el mundo contemple mi placer.

A veces jubiloso, ante vuestra presencia,
y más tarde famélico de una mirada tuya,
no queriendo tener, ni buscar más placer,
que el que de ti no venga o el que de ti no tome.

Así, día tras día, me sacio y languidezco,
devorándolo todo o de todo privado.