2010. február 1., hétfő

Időjárás (húsztízre)

Soha senki nem vállalt még vértanúságot olyan csodákért, amelyekről hazudta, hogy a saját szemével látta őket. Mert az olyan csodákért, amilyenekben például a törökök hisznek a hagyomány hatása alatt, esetleg valóban vértanúságot is vállal az emberi esztelenség, olyanokért azonban sohasem, amelyeket állítólag maguk láttak.
(B. Pascal: Gondolatok, 844.)

Milyen lesz 2010 időjárása? Dávid Mihály nyíregyházi mérnök 1972 óta osztja meg előrejelzéseit. Erre az évre is közkinccsé tette prognózisát. Így már most megtervezhető a nyári szabadság és mindenféle szabadtéri elfoglaltság az idei esztendőben. Egy hónap bónusszal indul a jóslat! :)

Január rendkívül változékonyságát, a hőmérséklet-ingadozásokat már megtapasztaltuk és jelenleg is nyögjük. Különféle halmazállapotú csapadék bőségesen várható a továbbiakban is.

Február a mostani hónapéhoz hasonlóan alakul: 10-15-e között erősebb lehűlésre kell számítani, de a hónap végén már kis időre megmutatja magát a tavasz: a felmelegedés nappal elérheti a 12-13 fokot, ám az éjszakák továbbra is fagypont körüliek lesznek.

Márciusban a tavasz lendülete 20-án megtörik, akkor három-négy napra erősebb lehűlés jöhet.

Április ezúttal is szeszélyesnek ígérkezik: 10-én visszatér a tél, éjszakánként mínusz 5 fokra számíthatunk. Aztán végre kilábalunk ebből és 25-e körül már 22 C-fokot mutat a hőmérő. Csapadék ebben az időben nem várható.

Májusban is folytatódik a szeszélyes időjárás, a hőmérséklet nem lesz sokkal melegebb, mint április végén volt. Éjszaka 5, nappal 25 fok várható.

Június második fele nyárias jelleget ölt, a hőmérséklet folyamatosan emelkedik. A csúcs 28 fok körül várható.

Júliusban 10-e táján viszonylag hűvös, húsz fokos nappali hőmérséklet várható, majd a hónap második fele melegebbnek ígérkezik, huszadikától 30 fokos napok köszöntenek be.

Augusztus 25-ig tart a kánikula Közben ötödike táján hidegfront érkezik, s két napra húsz fokig esik vissza a hőmérséklet. A hónap végén szintén hűvösebb idő lesz.

Szeptember elején a kellemes napokat követően 10-e táján megint leesik a hőmérséklet, de ez csak átmeneti. A hónap második felében kellemes idő várható, beköszönt az igazi vénasszonyok nyara.

Októberben végérvényesen megjön az ősz, folyamatosan csökkenő hőmérséklettel. Az első talaj menti fagy 25-e körül várható. Ez a hónap is csapadékhiányosnak ígérkezik.

Novemberben beköszönt a tél, végig öt fokkal hidegebb lesz az ilyenkor szokásosnál, a hónap végén már mínusz tíz fok várható.

Decemberben kemény és tartós hidegre számíthatunk. A fehér karácsony szinte biztos, lesz hó bőségesen, ami 2011. januárjára sem olvad el.

Nincsenek megjegyzések: