MSN, most már indul a buszod!

Egy elképzelt beszélgetés olvasható az alábbiakban:

Rudi: szia!
Maxi: szia, kis türelmed kérem

Maxi [kb. negyed óra elteltével]: itt is vagyok

Rudi: ez gyors volt...
Maxi: ?

Rudi: mi a mai programod?
Maxi: nem leszek gép előtt

Rudi: pozitívan is meg tudod fogalmazni a tervedet?
Maxi: nagyon sokat ülök itthon

Rudi: ?
Maxi: ?

Az MSN világában tett pár napos kirándulásom csöppet sem lelkesítő. Képzeld el, hogy 5-6 személy ül előtted egy széles padon, te pedig futkározol egyiktől a másikig. Néha oda dobsz egy mosolyt, vagy egy fél mondatot nekik. Talán a győztesnek már meg is hallgatod a monológját és kapcsolódsz hozzá. (Na, ez az, ami nem működtethető egy személyes találkozásban; talán ezért is fáznak annyira tőle.) Ebben a virtuális játékban sem befutó, sem induló nem kívánok lenni.

Olyan nyitott témákat, mint hogy "Mesélj a családodról!", vagy "Milyen érdekes könyvet olvastál mostanában?", esteleg "Milyen kérdés foglalkoztat éppen?" messze kerülni kell. Rövid sorok, gyors kattintgatás oda-vissza. Adatok tükröződnek vissza a soraidra válaszként, nem gondolatok.

Az első Kispál zeném rímel erre az állapotra leginkább:



A teljes szövegből a refrén különösen:

Emese, most már indul a buszod,
Menj haza szépen,
Látszik, hogy tudod,
Hogy meg vagy bolondulva,
S holnap ne gyere újra,
Ne gyere újra!

Ha valaki ma megkérdezné tőlem, hogy "Miért nem ismerkedsz neten?" - egy jól irányzott zsiráf-rúgással vágnám a sarokba...