Amikor a demagógia az egekbe hágott, Balázs testvér a maga eleganciájával kifakadt:
- Igen ám, csak az a kérdés, hogy melyik hagyományra alapozunk... Az ötven éves, vagy a nyolcszáz éves hagyományra? Beleborzongok, hogy ugyanez az ember most a tridenti mise harsány szószólója.
Kis könyvtáracskám legrégibb darabját 1836-ban nyomtatták Egerben. Vezerle Gáspár tömörnek nehezen mondható címe: A' RELIGIONAK 's jelesen a' kijelentett keresztény religiónak az ember' mind jelen jólétére, mind örökös boldogságára valódi, 's dicső behatása. (Igazi könyvtár szaga van Viki!) Jöjjön pár sor ízelítőül belőle:
Ha tehát felálhatna egy társaság Religió nélkűl, akkor sem a' társaság jó, és erkölcsös polgár társakra, sem a' hitvesek kölcsönös hívségére, sem a' szülők magzatjaik' engedelmességére méltó, és illő számot nem tarthatnának; hanem merő kicsapongások, hivtelenségek, egyenetlenségek váltanák fel egymást a' társaságnak veszedelmére, és siralmas pusztulására.
Ide járúl az is; hogy Religió nélkűl a' polgári társaságban sem hitel, sem emberség, nem igazság, nem csak elnem érhető; de nem is lenne gyanítható: a' mi pedig a' társaság' állandóságának és a' polgárok' boldogságának egy fő, 's megkívántató elmelőzhetetlen tulajdona. -- Mi is tarthatja viszsza a' maga hasznát olly igen szerető, és kereső embert a' csalástúl, a' ravaszságtúl, az alattomos, álnok, és fondorló mesterkedésektűl, a' Religiónak elmelőzésével, melly úgy szólván egyetlen egy zabola eme kicsapongások korlázatjára? Semmi! hanem az lészen boldogabb a' ki csalfább, az vagyonosb a' ki álnokabb mesterséggel tudja czégéres hibáit béfedezni, eltitkolni; -- a' melly társaságnak pedig elvei illy sarkalaton forognak, lehet e' annak polgárjait boldogoknak nevezni? -- avagy lehet e' az illy viszszányos gyülekezetet társaságnak igaz értelemben csak mondani is? Nem; mert a' helyes értelemben vett társaságot nem a' sokaknak puszta gyülekezete, vagy együtt létele határozza meg, mert így a' juhok' nyáját is társaságnak nevezhetnénk, -- hanem a' sokaknak egymás közt erkölcsi megegyezése, és olly törvények által igazgatatása, mellyeknek alapja a' Religió. -- Valamint tehát nem ember a' test lélek nélkűl: úgy az emberek' gyülekezete sem társaság Religió nélkűl, melly annak rendszabója, és Lelke, és a' melly nélkűl semmi igazság, hitel törvény nem fog ösmértetni; hanem mindenek egy oktalan szabadság' lelkével, kevélységgel, nagyra vágyódással, boszszúval, testi gyönyörökkel fognak ki elégítetni. Azért vajmi bölcsen, és igazán mondotta már hajdan Cicero: "Hogy ha az emberi társaságot s' Religiótúl megfosztjuk; akkor szükséges; hogy a' társaságot is megoszlassuk, és annak legdicsőbb erényét, az Igazságot, az emberek közűl örökre ki űzzük, és számkivessük." (Lib. I. de nat. Deorum.)
Itt akár fel is lélegezhetne a kedves olvasó, hiszen akár nagy fokú vallási türelemre is vallhatnának ezek a gondolatok. Azonban a §. 4-ben kifejti szerzőnk a természetes Religiónak elégtelen voltát is:
Hogy valamelly Religió, mint a' tárgyat, melly körűl munkálkodnia kell, illendően érdekelje; mint a' czélt, mellyre hathatósan törekednie tisztje, szerencsésen elérhesse; megkívántatik: hogy mind a' kettőt meghatározza, azoknak módját magában foglalja, és elveit csalhatatlanúl eszközölje. -- A' tárgy az Isten lévén, kinek tiszta, és szeplőtelen imádással tartozunk, -- a' czél pedig az ember boldogságának eszközlése, -- következik: hogy csak azon Religiónak elégséges voltárúl lehetünk meggyőződve, melly eme két megkívánható tulajdonnak képes megfelelni. -- De hát megfelel e' a' puszta természetes, vagy is magára hagyatott emberi értelembűl származtatott Religió híven ezeknek? -- Soha sem; 1-ször azért, mert ez ön magában elégtelen az embert megtanítni azon igazságokra, mellyek az Istent; -- az ő dicsőségének előmozdítását, és tiszta imádását tárgyazzák. -- 2-szor azért; mert elégtelen azon igazságokat is kijelelni, mellyek az ember' boldogságát eszközölhetik.
A' mi az elsőt illeti: ki nem tudja, hogy az Istennek imádására, és magasztalására szorosan megkívántatik azoknak tökéletes ösmérete? -- Hogyan is imádhatnám és tökéletesen, és tisztán az Istent, ha előbb őtet nem ösmérném? -- Vagy hogyan magasztalhatnám tulajdonait, ha azokat eleve nem tudnám? Úgy de a' puszta természetes Religió sem az Istent az ő méltóságában, sem tulajdonit az ő fényökben nem képes egész tökéllyel előnkbe tűntetni, a' mint kitetszik a' hajdani virágzó nemzeteknek legnevezetesb Bölcsein is, a' kik mivel az Istent, és annak tulajdonit; mint az imádásnak módját csak természetesen akarták meghatározni, a' tudatlanságnak legvastagabb homályában botorkáltak. (22-28. old.)
Eddig az ige! Ha belegondolunk, hogy 170 évvel később, a ratzista Vatikán megnyilvánulásai iótányit se változtak, tényleg masszív hagyománnyal lehet dolgunk...
MM elmeséli, hogy egyik vándorúton hirtelen megálltak két keresztbe rakott fa előtt. Szerszámkészítő egy bőrszalaggal összekötözte a kereszt szárait, a többiek pedig a közeli kövekből tojás alakú sírt formáltak.
- Ez törzsi sírhely? - kérdeztem Oootától.
- Nem - válaszolta. - Egy mutáns fekszik alatta. Már hosszú, hosszú évek óta itt van - a tieid már régen elfeledték, talán a társa is, aki túlélte őt és megcsinálta a sírját.
- Akkor miért hozzátok rendbe? - érdeklődtem.
- Miért ne? Mi nem értjük, nem helyeseljük, nem fogadjuk el a ti világotok dolgait, de nem ítélkezhetünk felettük. Tiszteletben tartunk benneteket. Ott vagytok, ahol lennetek kell, választottatok a múltban és szabad akaratból ezután is meghozzátok a magatok döntéseit. Ezt a helyet ugyanolyan tiszteletben tartjuk, mint a saját szent helyeinket. Meg kell állnunk itt is, hogy elmélkedjünk, és megerősítsük a Mindenhatóhoz, az egész élethez való tartozásunkat. Tudod, ezen a helyen már nincs semmi, még csontok sem. De népem tiszteli a te népedet. Megáldjuk e helyet és megtisztult lélekkel folytatjuk utunkat... [Magamba szállva töprengtem, hogy] képes volnék-e pártatlan maradni, nem ítélkezni, hagyni, hogy mások a maguk útját kövessék? Most már kezdem érteni: mindenkinek, akivel találkozunk, adunk valamit, ám amit adunk, azt mi magunk választjuk meg. Szavainkkal, cselekedeteinkkel tudatosan teremtjük meg a színteret, amelyen élni akarunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése