Nem csak a tudás törekszik pontos ismeretre - gondolom - hanem a költő is. Ennek a megismerésnek a neve: szeretet. Oda akarom magamat adni valaminek, vagy valakinek. Szeretni akarom, hogy megismerhessem, és meg akarom ismerni a világot, hogy szerethessem. Fel akarom fedezni, és meg akarom segíteni a dolgokat, hogy ajándékképp visszakapjam tőlük önmagamat. Hogy élni segítsenek. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha mezítelen valóságukban szemlélem őket, sőt; bajukban, szegénységükben, árvaságukban, azon a ponton, ahol szükségük van rám.
A szeretet a legpontosabb diagnoszta. Csak a mezítelenül őszinte ember képes a valóság egy mezítelen darabjának bizalmába férkőzni, és cserébe kiérdemelni annak viszont bizalmát.
Az írás - úgy hiszem - nem beszámoló a világ megoldott tájairól, hanem cselekedet. Nem konyhakertészet, hanem expedíció. A költő szeretni kívánja a világot, s igyekszik az Univerzumnak legesettebb csillagai fele fordulni. Az éhezőkért és mezítelenekért jött a világra. S dicsősége, ha minél nagyobb mezítelenséget ruházhat fel, s minél esendőbb kezekből kapja meg viszonzásul a maga ünneplő ruháját. De erről már nem beszél, csak a megközelítés folyamatáról szólhat a költemény. A szeretet csodáját - ha bekövetkezik - némaság kell, hogy óvja, takarja. Ami drága azt nem koptatjuk. Azzal birtokoljuk, hogy nem érünk hozzá egy pillanatra sem.
(Pilinszky János)
1 megjegyzés:
Én is imádom Pilinszkyt! :)
Megjegyzés küldése