Sakálszájú zsiráf

Szabad-e a zsiráfnak sakálkodnia?

Gyakran elhangzik ez a kérdés, amikor az EMK lépéseit és szellemiségét megértjük. A válasz tömören így szól:
- Igen. De miért tenné?

Balázs tollából:

Amikor valaki háttérbe szorítja a saját szükségleteit, csak a környezetéért él (és hal), mindenkit kiszolgál, mindenkinek a kedvét keresi, mindenki fontosabb nála stb. - ez az önfeláldozó attitűd par excellence a befelé fordított fülű sakál attitűdje. Amikor nem mondjuk ki az indulatainkat, az valóban kárt tesz bennünk: az agresszió bennünk marad és belülről rombol. A zsiráf azonban nagyon is kimondja az indulatát! Ha épp nagyon fáj neki valami, annyira, hogy ordítani tudna, akkor alkalmasint zsiráf sikoly hagyja el az ajkát. (Szépirodalmi példa erre József Attila Nagyon fáj című költeménye.)

Szó sincs arról, hogy az erőszakmentes kommunikációban ne volna helye az indulatok megélésének. A dühöt (mérget, haragot stb.) az EMK nagyon fontos dolognak tartja, de nem tekinti önálló érzésnek, hanem olyasvalaminek, ami nagyon élesen jelzi egy súlyos érzés, egy ki nem elégített szükséglet jelenlétét. Az, hogy "nem tekinti önálló érzésnek", nem azt jelenti, hogy nem is szabad megélni. Ellenkezőleg: épp hogy a düh teljes megéléséről beszél. Teljesebb megélésről, mint ahogy a hörgő-morgó-ordító sakál megéli. Az ordítás ugyanis önmagában kevés a düh feldolgozásához. Fontos része a folyamatnak, de kevés. A düh mélyére hatolni (és ily módon feldolgozva teljesen megszabadulni tőle) úgy lehet, ha az ember meg is érti a dühét: ez pedig azt jelenti, hogy elhelyezi az érzések és szükségletek kontextusába. (A kontextus ez esetben jelenti mind önmaga, mind a másik ember érzéseit és szükségleteit.)

Csaknem valamennyi indulatunkat valamilyen módon szocializálva éljük meg. Azt éljük át, hogy legszívesebben "megölnénk" a másikat, mégsem öljük meg. És a legtöbb esetben ezt különösebb egészségkárosodás nélkül elviseljük. A baj akkor van, ha az indulatot nemcsak a maga zsigeri módján nem éljük meg, hanem ha sehogy sem. Nem öljük meg a másikat, mert megtanultuk, hogy nem megölni kell (mert azt a régi, elavult, 1.0-s sakál tette), hanem (modern sakálhoz méltóan) pokollá tenni az életét. Ténylegesen natív módon megélt agresszióval (vagyis artikulálatlan bömböléssel, a környezetben levők rúgásával, harapásával) egy bizonyos életkor fölött csak a pszichiátrián találkozunk. A tanult dolgok újratanulhatóak. Újra, másképp, hatékonyabb módon. Ahogy megtanultuk, hogy ne öljünk, hanem kiabáljunk, ugyanúgy megtanulható, hogy kiabáljunk (valami mást), vagy kiépítsünk bármilyen egyéb kijáratot az indulatnak. Nem szükséges az sem, hogy verbális legyen; egy dolog szükséges: hogy ténylegesen kijárat legyen. És hogy ezt a kijáratot ne torlaszoljuk el mindenféle szólamokkal. A jól bevált "dühös vagyok rád, mert te..." fordulat helyett például készségszinten elsajátítjuk a "dühös vagyok, mert arra lenne szükségem, hogy..." formulát.

Nem leszünk-e szükségszerűen frusztráltak a megszakítás nélküli zsiráftánctól? Senki sem kötelez a zsiráfozásra. Az erőszakmentes kommunikáció nem azt jelenti, hogy a régi szuperegónkat lecseréljük egy újabbra, amely szerint "az az élet egyetlen helyes útja, ha zsiráftáncot lejtesz, és ha nem ezt teszed, akkor rossz ember vagy." A zsiráfozás - aki próbálta, tapasztalhatta - hatékony. Emellett kimerítő. A sakálkodás - mindannyian tapasztalhatjuk egy-egy veszekedés után - ugyancsak kimerítő. Emellett viszont nem hatékony. A zsiráfnak annyi helyzeti előnye van legalább, hogy amikor belefáradt a zsiráftáncba, amikor egyedül érzi magát, amikor unja az egészet, amikor fásult - akkor képes megfogalmazni, hogy fáradtságot, magányt, unalmat, fásultságot érez; képes felismerni, hogy mire volna szüksége az adott helyzetben (elfogadásra, biztatásra, félrevonulásra…), és e képességeit kiaknázva talán még változtatni is képes a helyzeten. Szemben mondjuk egy fáradt, magányos, unott és fásult sakállal.

A sakálban az a szép, hogy újra és újra jön, amíg nem tudunk vele szót érteni. Nem fárad el, ismét lehetőséget ad számunkra, hogy másként tegyünk vele. A zsiráffá válás útja, ha merek igazán sakál lenni. A harmónia a konfliktuson keresztül érhető el, amikor vele tudok lenni a fájdalmában. Nem kerülöm ki ezt az értékes lehetőséget, mert jobb leszek általa. Harmóniát teremthetek szeretettel, erővel, bölcsességgel és intelligenciával

Amikor sakálként működünk, azzal sincsen semmi baj - ha utána elő tudjuk venni a helyzetet, és elgondolkozunk rajta. Amennyiben képesek vagyunk azt elemezni, megérteni, és bölcsességet, együttérzést, őszinteséget teremteni belőle, az majd később fog gyümölcsöt hozni. Ha haragszom magamra azért, mert "sakál voltam", akkor hamar elkeseredem, reménytelen leszek és abbahagyom a növekedést. Ezért kulcsfontosságú: tartsam értéknek, amikor sakál voltam, mert most már meg merem látni, hogy az voltam, és nyitott vagyok arra is, hogy tanuljak belőle.

Az élet nem sakál és zsiráfhordák összecsapása! A sakál beszédhibás zsiráf.