Az EMK talán legfontosabb alkalmazási területe az, ahogy önmagunkkal bánunk. Meggyászolhatjuk hibáinkat: moralizáló önkritika helyett előre tekintve megbocsáthatunk magunknak. A változás felé nem a szégyen, a bűntudat, a düh vagy a depresszió lök minket, hanem az őszinte vágy, hogy hozzájáruljunk önmagunk és mások jólétéhez. Nem kötelességtudatból, a büntetés miatti félelemből vagy elismerést szomjazva cselekszünk többé, hanem önmagunk iránt érzett tiszteletből és együttérzésből. Önkritikus énünk megakadályozhatja, hogy meglássuk magunkban a szépséget.
Arra tanítottak minket, hogy ítéljük el magunkat rossz vagy helytelen cselekedeteink miatt. S mivel felelősek vagyunk magunkért, értelemszerűen megérdemeljük a szenvedést. Profitálhatunk is tévedéseinkből, amelyek megismertetik korlátainkat és jelzik továbbfejlődésünk irányát is. A szégyen az önutálat egyik formája, ezért amit hatására teszünk, nem lesz felszabadító számunkra. A változás egyértelmű motivációját abban kell keresnünk, hogy az életet önmagunk és mások számára teljesebbé tegyük.
A gyászolásban összekapcsolódunk azokkal a kielégítetlen szükségleteinkkel és érzéseinkkel, amelyek akkor keletkeznek, amikor valamilyen cselekedetünkkel elégedetlenek vagyunk. Amikor szükségleteinkre koncentrálunk, természetes módon működésbe lép kreativitásunk. Az önvádaskodás erkölcsi ítéletei ezzel épp ellentétes hatásúak: eltakarják előlünk a lehetőségeket, és állandósítják az önbüntetés állapotát.
Minden cselekedetünkkel értékeinket szeretnénk megvalósítani. (A rosszat is csak a jó látszataként vagyunk képesek választani.) Ha együttérzéssel figyeljük szükségleteinket, empatikusan kezeljük a megbánást tanúsító és a tettet elkövető önmagunkat is, a megbocsátás felszabadítólag hat ránk.
"Ne tégy olyat, ami nem szórakoztat!" - ami nem járul hozzá az élet gazdagságához…
Miért szoktunk teljesíteni és áldozatokat vállalni?
(1) Pénzért: ami nem szükséglet, csupán a számtalan lehetőségeink egyike, amellyel az kielégíthető. Társadalmunkban a kívülről jövő jutalmazás leggyakoribb formája.
(2) Elismerésért: kultúránk arra tanít, hogy ki legyünk éhezve a jutalomra. Iskolában, családban, munkahelyen is erre a függőségre szoktattak, hogy elismerésért, elfogadásért tegyük a dolgunkat. Azaz meg kell tagadnunk magunkat, és másokért kell cselekednünk, ha azt akarjuk, hogy szeressenek minket. Ha erőinket az élet szebbé tételére fordítjuk, az elismerés csak visszajelzésként szolgál majd, hogy jó úton járunk. Önmagunk ünneplésének az öröme minden külső jutalmazást messze felülír.
(3) Elkerülni a büntetést: jónak lenni önmagában jó dolog. Pl. azért fizetek adót, mert a közösség céljaihoz hozzájárulok.
(4) Elkerülni a szégyent: nem mások kedvéért, hanem belső igényességből és következetességből választom a jót.
(5) Elkerülni a bűntudatot: idővel utálni fogjuk érte magunkat, szenvedni fogunk szigorú önkritikánktól. Önmagam és mások boldogsága mozgat. A szenvedéssel teli világból egy játékkal telibe lépek be. "Isten rajtad végtelen könny, Isten benned végtelen mosoly." (Weöres S.)
(6) Kötelességből: olyan nyelvezetet használunk, amely tagadja a választás lehetőségét (kéne, kell, illene, muszáj, nem tehetem meg, az a dolgom stb.) A kötelességtudat nem a saját szükségleteinkkel, hanem a mások akaratának való engedelmességgel kapcsol össze minket. A diktatúrák üzemeltetői úgy küldenek halálba tízezreket, hogy ez érzelmileg nem érinti meg őket, a tetteikért személyes felelősséget nem vállalnak. Amikor ezt a nyelvet beszéljük, akkor elevenségünket gépies gondolkodásmódra cseréljük le, ami elválaszt valódi önmagunktól.
Összefoglalva:
I. Saját „szárny”
1. Őszintén elmondom, hogy érzem magam, szemrehányás és kritika nélkül.
"Amikor azt (látom, hallom)…"
"…érzem magam"
"mert szükségem lenne …-ra."
(2) Elismerésért: kultúránk arra tanít, hogy ki legyünk éhezve a jutalomra. Iskolában, családban, munkahelyen is erre a függőségre szoktattak, hogy elismerésért, elfogadásért tegyük a dolgunkat. Azaz meg kell tagadnunk magunkat, és másokért kell cselekednünk, ha azt akarjuk, hogy szeressenek minket. Ha erőinket az élet szebbé tételére fordítjuk, az elismerés csak visszajelzésként szolgál majd, hogy jó úton járunk. Önmagunk ünneplésének az öröme minden külső jutalmazást messze felülír.
(3) Elkerülni a büntetést: jónak lenni önmagában jó dolog. Pl. azért fizetek adót, mert a közösség céljaihoz hozzájárulok.
(4) Elkerülni a szégyent: nem mások kedvéért, hanem belső igényességből és következetességből választom a jót.
(5) Elkerülni a bűntudatot: idővel utálni fogjuk érte magunkat, szenvedni fogunk szigorú önkritikánktól. Önmagam és mások boldogsága mozgat. A szenvedéssel teli világból egy játékkal telibe lépek be. "Isten rajtad végtelen könny, Isten benned végtelen mosoly." (Weöres S.)
(6) Kötelességből: olyan nyelvezetet használunk, amely tagadja a választás lehetőségét (kéne, kell, illene, muszáj, nem tehetem meg, az a dolgom stb.) A kötelességtudat nem a saját szükségleteinkkel, hanem a mások akaratának való engedelmességgel kapcsol össze minket. A diktatúrák üzemeltetői úgy küldenek halálba tízezreket, hogy ez érzelmileg nem érinti meg őket, a tetteikért személyes felelősséget nem vállalnak. Amikor ezt a nyelvet beszéljük, akkor elevenségünket gépies gondolkodásmódra cseréljük le, ami elválaszt valódi önmagunktól.
Összefoglalva:
I. Saját „szárny”
1. Őszintén elmondom, hogy érzem magam, szemrehányás és kritika nélkül.
"Amikor azt (látom, hallom)…"
"…érzem magam"
"mert szükségem lenne …-ra."
2. Világosan és követelés nélkül kérem azt, ami gazdagítaná az életemet.
"és azt kérem tőled, hogy …"
II. Partneri „szárny”
1. Empátiával figyelem, hogy te hogy vagy, anélkül, hogy szavaidat kritikának tekinteném.
"Amikor azt (látod, hallod)…"
"azt érzed-e…(?)"
"mert szükséged lenne …-ra."
2. Empátiával és követelés nélkül fogadom azt, ami gazdagítaná az életedet.
"és szeretnéd-e, ha én …?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése