Együttérzés nyelve

Szívből adni

Az erőszakmentes kommunikáció olyan készségeken alapszik, amelyek a legnehezebb helyzetekben is segítenek megtartani emberségünket. Valójában nincs benne semmi új. Arra szoktat rá, hogy őszintén és tisztelettel fejezzük ki magunkat, miközben tisztelettel és együttérzéssel figyelünk a másikra. Kapcsolataink új megvilágításba kerülnek, ha figyelünk önmagunk és a másik ember mélyén meghúzódó szükségletekre. Szándékaink és kapcsolataink is új értelmet nyernek. Nevezhetjük akár az "együttérzés nyelvének", az EMK mégis több, mint egy metódus vagy egy nyelvezet. Nem szómágia, azaz nem a kiejtett hangsorok hatásával manipulálja a hallgatóját. Mélyebb megközelítésben a módszer egy folyamatosan működő emlékeztető, ami segít figyelmünket odairányítani, ahol az általunk keresett dolgok valószínűleg rejlenek.

Egy kissé becsípett ember négykézláb keres valamit az utcán. Az arra járó rendőr megkérdezi, hogy mit csinál.
- Az autókulcsaimat keresem - válaszolja a férfi.
- Itt veszítette el?
- Nem. Egy mellékutcában ejtettem le, de itt sokkal jobb a világítás…

Kulturális örökségünk legtöbbünket arra késztet, hogy olyan helyekre összpontosítsuk a figyelmünket, ahol valószínűleg nem kapjuk meg azt, amit keresünk. Az EMK használatának nem feltétele, hogy a beszélgetőpartnerünk is értse ezt a nyelvet, sőt még az sem, hogy hajlandó legyen irántunk együttérzéssel viseltetni. Ha hűségesek maradunk az alapelveihez, akkor az együttérzés idővel kibontakozik. Úgy lépünk vele kapcsolatba, hogy először tudomásul vesszük az ő megfigyelését, érzését és szükségletét, majd a kérése meghallgatásával megtudjuk, hogy mivel gazdagíthatnánk az életét.

Ez az érzelemközpontú kapcsolódási mód nem merev előírások halmaza! Minden élethelyzetben a személyes és a kulturális sajátosságokkal összhangban ajánlatos azt bevetni. A modell négy elemét ki lehet úgy is fejezni, hogy eközben egy szót sem szólunk: lényege ezen alkotórészeknek a tudatosításában rejlik és nem az alkalmazott fordulatokban. (Tehát nem egyszerűen egy nyelvezet, vagy holmi szóhasználati technika, hanem olyan gondolkodásmód és hozzáállás, ami sok esetben csönddel, erőteljes jelenléttel, mimikával vagy testbeszéddel is kifejezhető.)

Az EMK alkalmazása - önmagunkkal, egy másik emberrel vagy embercsoporttal való - érintkezéseinkben állandósítja bennünk a természetes együttérzésünket. Figyelmünket négy dolgora irányítja: a megfigyelésünkre, érzésünkre, szükségletünkre és kérésünkre. Mindezek célja életünk gazdagítása. Fokozza a figyelem összpontosítását, a másik iránti tiszteletet, az empátiát és azt a vágyat, hogy az egymással kommunikáló felek egyaránt szívből adjanak egymásnak.

Életidegen kommunikáció

Rumi, a szufi költő, így írt: "Túl a helyes és a helytelen cselekedetekről vallott gondolatokon van egy rét. Ott várok rád." A szemrehányások, sértések, rendreutasítások, címkézések, kritikák, összehasonlítások és diagnózisok mind ítélkezési módok. Amikor ezt a nyelvet használjuk, akkor gondolatainkban és beszédünkben azzal foglalkozunk, hogy mi a hiba a másikban, hogy viselkedik. Ritkábban gondolunk arra, hogy mi a hiba bennünk, hogy nem úgy értünk valamit vagy nem úgy reagálunk valamire, ahogy szeretnénk. Így válik a párom "követelődzővé és magatehetetlenné", ha több kedvességet szeretne, mint amennyit én nyújtok neki. Ha azonban én vágyom több kedvességre, mint amennyit nyújt nekem, akkor már "zárkózott és érzéketlen". Ha a munkatársamnak fontosabbak a részletek, mint nekem, akkor ő "szőrszálhasogató és rugalmatlan". Ha viszont nekem fontosabbak a részletek, mint neki, akkor ő "hanyag és rendetlen".

Embertársaink ilyen elemző véleményezése saját értékeink és igényeink tragikus módon történő kifejezése. Fontos különbséget tenni értékítélet és morális ítélet között. Értékítéleteink tükrözik arra vonatkozó hitrendszerünket, hogy szerintünk miként tudjuk az életet a legjobban szolgálni. Morális ítéleteket olyan emberekről és magatartásformákról hozunk, akik, illetve amelyek nem igazodnak értékítéleteinkhez. A nyelv és az erőszak kapcsolata O. J. Harvey-nek, a coloradoi egyetem pszichológia professzorának a kutatási témája. Számos ország irodalmának véletlenszerűen vett mintáiban megvizsgálta azon szavak gyakoriságát, amelyek embereket osztályoznak és minősítenek. Szoros összefüggést talált e szavak használatának gyakorisága és az adott országban előforduló erőszakos cselekmények száma között! Az amerikai gyerekek által leginkább nézett televíziós programok 75 %-ában a főhős embereket gyilkol vagy ver meg. Ez az erőszak általában a műsor "csúcspontja". A nézők, akiket megtanítottak arra, hogy a rossz embereket meg kell büntetni, gyönyörködve nézik az erőszakot…

Az életidegen kommunikáció elkeni a tényt, hogy mindannyian felelősek vagyunk gondolatainkért, érzéseinkért és tetteinkért. Az együttérzés egy másik jellegzetes akadálya, ha vágyainkat követelések formájában fogalmazzuk meg. A követelés nyíltan vagy burkoltan szemrehányással vagy büntetéssel fenyegeti meg azt, aki nem tesz neki eleget.

Legtöbben gyermekkoruktól kezdve az olyan beszédmódba tanulunk bele, ami arra ösztönöz, hogy minősítsünk, összehasonlítsunk, követeljünk és hangsúlyozzuk a véleményünket, ám az érzéseinkről és a szükségleteinkről lehetőleg hallgassunk. Az életidegen kommunikáció gyökerei az emberi természetről vallott nézeteink több évszázada kialakult rendszerébe nyúlnak vissza. Ezek a nézetek a velünk született gonoszságot és tökéletlenséget hangsúlyozzák, és nemkívánatos természetünk megzabolázására a nevelést hívják segítségül. Az ilyen nevelés gyakran kételyeket ébreszt bennünk érzéseink és igényeink jogosságát illetően. Már igen fiatalon megtanuljuk elvágni magunkat a bensőnkben zajló folyamatoktól. Az életidegen kommunikáció egyszerre forrása és fenntartója a hierarchikus társadalomnak, amelynek működése nagyszámú befolyásolható, szolgalelkű állampolgárt feltételez. Ha kapcsolatba kerülünk érzéseinkkel és szükségleteinkkel, akkor többé már nem leszünk jó szolgák, nem leszünk az élet alárendelt szereplői.