Elengedhetetlen, hogy a felnövekvő generációk számára is világossá válhasson a szerelem és a birtoklás közötti különbség, ami jó eséllyel mindkét félnek segít az erőszakos párkapcsolatokba való belesodródás elkerülésében.
Többször hangoztatott érv, hogy valaki a gyerekek érdekében nem szakít agresszív partnerével. Pedig az erőszakos családban felnövő gyerekek szintén áldozatokká válnak: félnek a bántalmazás megismétlődésétől. Egyfajta trauma-alapú világszemlélet alakul ki bennük - a világot veszélyekkel teli, igazságtalan, kiszámíthatatlan helynek élik meg, ahol éppen azok bántják őket, akiktől szeretetet és védelmet remélnek.
A bántalmazó családban élő gyerekben erős düh gyülemlik fel, ami számos módon ölthet testet. Sok gyerek önmaga ellen fordítja indulatát: ez önvád vagy bűntudat formájában jelenik meg. A másik gyakori megküzdési mechanizmus az, amikor a kiskorú haragja külső személyek felé irányul, és főként a kortársai vagy a testvérei elleni erőszakos viselkedésben testesül meg, vagy az elkövető szülőre üt vissza (szó szerinti értelemben is). Egyes esetekben a gyerek a bántalmazó nézőpontját teszi magáévá. Ilyenkor ő is az áldozatot hibáztatja az otthoni feszültségek és incidensek miatt, netán nyíltan megveti, vagy maga is bántalmazóként lép fel vele szemben.
Az erőszakos légkörben élő családokban a gyerekeket mind érzelmileg, mind fizikailag elhanyagolják szülei. Egyrészt, mert maguk is krízisben vannak, másrészt mert az erőszak közegében nem képesek biztonságot, elfogadást teremteni a számára. Az ilyen mikroklímában kevés és szegényes a kommunikáció, hideg a légkör, a konfliktusokat erőszakkal vagy hárítással próbálják megoldani. Felnővén gyakran teljes mértékben elsajátítják szüleik viselkedésmintáit. Az elkövetők nagy részét bántalmazták gyerekkorában, vagy tanúi voltak más családtagjaik bántalmazásának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése