2009. január 18., vasárnap

Magyarisztán mosolya

Ciklontól tudom (tehát igaz), hogy török testvéreink hűen őrzik a rokonságunk emlékét. Kifejezik ezt azzal is, hogy országunkat Magyarisztán néven jegyzik. A helyesírás-javító ezt látva felajánlja a Magyarfajtán / Magyarlaktán / Magyarországán kifejezéseket is: alighanem igaz a hír...

Megboldogult közjegyzői asszisztens koromból származik az alábbi történet. Mindenható titkárnőnk (Editke) éppen borsos kedvében volt a tengernyi feladata közepén, amikor két keleties kinézetű férfi tért be hozzánk. Az aláírás-hitelesítéshez elkértem a dokumentumaikat. Ekkor kezdődött a bonyodalom. A török hatóságok ugyanis az illető apja nevét tüntetik fel az iratokban, nálunk viszont az anyja neve dukál (biztos ami biztos alapon). Hosszas tépelődésünket látta az ügyfél is, akivel Editke kezdett egyre ingerültebben kommunikálni. A férfi csöppet sem jött ettől zavarba, nem is fújt visszavonulót, inkább muszáj-Herkulesként a sarkára állt és így szólt:

- Legyen kedves hozzám! Itt voltunk 150 évig. Lehet, hogy rokonok vagyunk.

Ez a pár mondat bearanyozta a napunkat, kisimultak az arcok és hamar megtaláltuk a jogi kiskaput is. Azóta is, ha társaságban elmesélem, vagy csak rá gondolok, vidámságot teremt körülöttem ez az ismeretlen rokonunk. Magyarisztánnak jó a humora.

1 megjegyzés:

d_v írta...

:)))
A legjobb vicc mindig maga a valóság...