Minek tartsa magát a férfi, ha elérte a negyvenet, és még mindig nincs menedzserfizetése, nincs húszmilliós cégautója, nem lesik arcának rezdüléseit titkárnők, és nem diszponál naponta százmilliók felett? Mit érezzen, ha nem sztár, aki bulvárlapok címoldaláról nevet a világra, és cseppenként adagolja magánéletének pikáns részleteit? Ha nem megmondóember beszélgetőműsorokban, ha nem befolyásos politikus, akinek előszobájában újságírók koptatják a szőnyeget? Ha nem a művészvilág ünnepelt tagja, aki beírta, befestette, befaragta, bemuzsikálta, beszínészkedte magát a halhatatlanságba? Mit érezzen, ha nem valamelyik díj vagy érdemrend várományosa, ha nem az elméleti tudomány világhírű személyisége, ha nem ünnepelt orvos-istenség, aki halálos betegeknek dob naponta mentőövet? Mit érezzen az ismeretlen többség, a fogaskerék, a dolgozó átlaghangya, a statisztikai adat, a lakosság, az állomány, a célcsoport, a közönség? Érezze magát pocsékul?
Mert mi is a karrier ma Magyarországon? Százmilliós végkielégítést szavatoló menedzserfizetéssel ülni valamely állami cégnél? Párt holdudvar beltagjának lenni, helyezkedni és visszaosztani a megfelelő számlákra? Költeni, ami megmarad, és rettegni a kurzusváltástól, az ügyészségi idézéstől, a médiától, a népharagtól és reggelente a tükörtől? Vajon irigylésre méltó karrier egy multicég helytartójának lenni, éjszakákat az irodában töltve kávén és energiaitalon élni, gyomorgörccsel referálni árbevétel-csökkenésről a kíméletlen igazgatótanács előtt? Álomszép fizetést kapni, jó környéken lakni, a gyerekeket fény képről szeretni, 45. születésnapon szívrohammal összeesni?
És a nők? Mi ma egy női karrier? Decens kiskosztümben rohangálni szürke, légkondicionált munkahelyeken, monitorok mögött szolgálni a profitérdeket? Korosodó szingliként élni és összebújni egy nős kollégával a csapatépítő tréningen? Pasikat, kilókat és szarkalábakat számolni, éjszakákat prezentáció írással tölteni, férfiszerepben harcolni, titkon irigyelni a várandós barátnőt, önkívületben gügyögni egy másik asszony gyerekének, aztán hazamenni az üres lakásba? Karrier a celeb/média/művész-világ szereposztó díványain forgolódva előrejutni?
Előre, de hová is? A pénz fémjelzi a karriert? A pozíció, a hatalom, a hírnév? Tényleg a munkateljesítmény az önmegvalósítás legjobb eszköze? Vagy a karrier csak eszköz a jóléthez? És mi a jólét? Családi körben, boldog gyerekekkel körülvéve élni és szeretni? Sokunknak igen. De vajon lehet-e boldognak lenni a szegénység kiszolgáltatottságában? Aligha! Van olyan, hogy karrier és magánélet egyszerre? Ugye, nincs. Vagy ez van, vagy az. Akinek a munkája csak eszköz és nem öncél, az nem ideális munkaerő! Mert a profitráta az eszményi humánerőforrás boldogságának forrása!
(Bertók László: Mi is az, hogy karrier; In: Metro, 2009. október 16. péntek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése