[Azt hisszük, hogy igenis "megtapasztaljuk" a világot. Látunk, amit látunk, hallunk, amit hallunk, érzünk, amit érzünk...] Ehelyett annyit teszünk, hogy amint kapunk egy adag érzék-inputot, azonnal meg akarjuk fogalmazni, szavakba akarjuk önteni, és beszélni kezdünk róla magunkkal a saját fejünkben. Ez a belső dialógus, ami többnyire ítélkezés, kiértékelés, összehasonlítás és asszociáció, eltávolít bennünket az érzékek valóságától. Mégis, azt hisszük, a valóságot látjuk. Még annak sem vagyunk tudatában, hogy egy extra lépésen megy keresztül minden, mielőtt elfoglalná gondolatainkat. (Ebben a belső, gondolatoktól nyüzsgő világban töltjük el életünk nagy részét...)
A környező világra adott reakcióink (vagyis milyen típusú belső párbeszédek zajlanak le bensőnkben) alapjai azok a mondák, amelyeket a világ természetéről mondunk magunknak. Ha felhagyunk a folyamatos csevegéssel, a kiértékeléssel és az ítélkezéssel, akkor a történetek maguktól leperegnek, ami hátramarad, az a valóság pillanata, a szent most pillanata.
Ha ez absztraktnak vagy didaktikusnak tűnik, akkor végezzük el a következő egyszerű kísérletet... Függeszd fel az olvasást és nézz körül egy pillanatra! Figyelj a hangokra, a bőrödön és a testedben fellépő érzésekre, majd a látványra. Próbáld meg nem megbeszélni magaddal a fejedben, amit tapasztalsz. Ha képes vagy arra, hogy három másodperc erejéig egyetlen szó se hangozzon el a fejedben, és teljesen benne légy az érzékek világában, akkor elmondhatod magadról, hogy többet tudsz a legtöbb kezdő meditációs tanulónál. Ha képes vagy akár egy vagy két percig is ebben a tiszta, gondolatok nélküli tudatállapotban létezni, akkor elérted azt a szintet, amiről a misztikusok beszélnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése