2009. október 24., szombat

Másik ünnep

Rákaptam Tóta W. blogjára. Október 23-a kapcsán összegyűjtötte egy-két régebbi írását. Nagyon a szívemből szól a 2007. március 15-én kelt írása, ebből idézek:

...Nem az a baj, hogy vannak forradalmi ünnepek, hanem hogy nem nagyon van más. Pedig szimbólumértéke volna a kiegyezésnek: tudomásulvétele annak, hogy vannak mások, másik országok, netalán erősebbek is, és hogy együtt kell működni velük. És hogy szét lehet baszni valamit nagyon, de a vége az lesz, hogy nekünk kell összerakni, meg még ki is kapunk. Erővel kivívni sose tudtuk a szabadságot, csak úgy, hogy miután ököllel nem sikerült, megpróbáltuk ésszel, párbeszéddel, tárgyalással. Tanulságos dolog ám ez is, nemcsak a talpramagyar. Kevésbé romantikus, az igaz, de talán egy árva napra mellőzhetjük a romantikát.

Ha lenne emléknapja a kiegyezésnek, az lehetne olyan, mint a karácsony. Akkor mindenki megkísérelhetné megbeszélni a dolgokat. Realitásokat felmérni, másik érveit meghallgatni, ilyesmi. Újévi fogadalom-féle. Külsőleg majálisforma piknik lenne jó - idén péntekre esne –, egy-egy szomszédnemzet meghívásával, koncertekkel, június pont alkalmas idő. Elsőnek ajánlanám a románokat. Figyelem: annak nincs értelme, hogy egy belvárosi zsákutcában Szili Katalin megkoszorúz valami emléktáblát. Oda kell állni mögé az államnak emberesen, ha nem is szükséges akkora hepaj, mint augusztus huszadikán. Legyen akkora, ami bekerül a híradóba, és ahova érdemes kimenni, észrevenni, kisgyereknek perec mellett elmesélni, mi is ez. Egy nap, amikor megemlékezünk arról, hogy lehetségesek kompromisszumok, kölcsönös engedmények, nem totális megoldások, és akár el is lehet viselni, ha mások mást mondanak. Különben örökre azt fogja tanítani magának ez az ország, hogy valamit szét kell baszni, oszt’ arra leszünk büszkék: ennyi magyarnak lenni, és nem több. Pedig több.

Legyen béke, szabadság és egyet nem értés. Mindhárom egyszerre...

Az előző poszt zárszavához illeszkedik a Szofi a vérzivatarban gondolata is:

Miért akarnánk egy szóval leírni 1956-ot? Hogy ne kelljen megérteni Wittner Máriát vagy Havas Szófiát? Hogy ne kelljen megérteni mindkettőjüket egyszerre? Egyszerűbb beállni a zászló alá, és ordítani kottából? Egyszerűbb. De normális országban nem így intézik az ilyesmit. 1956 egy katasztrófa volt, a túlhajtott mozdony kazánrobbanása. Sokan belekeveredtek. Belekeveredtek gyermekeik, feleségük, barátaik. A robbanás nem válogat. Siratjuk áldozatainkat, ki-ki a magáét. De senki nem követelheti a másiktól, hogy ne sirassa meg a sajátjait.

Nincsenek megjegyzések: