Csütörtökön este voltam edzőteremben. Furcsán csengett egy - idén remélem utolsó - BÚÉK az edzőm részéről. Azokat az udvarias "Hogy vagy?" - "Kösz, jól!" semleges kommunikációs helyzeteket idézte, amelyeket viccesen így folytatunk: "Bővebben?" - "Rosszul!"
Eredetileg Balázs A „Tankember” és a karácsonyfa c. bejegyzéséhez terveztem kommentelni. Ahogy magamban forgattam a gondolatokat, túlnőtték ennek kereteit. A címválasztásban Habsburg Ottó egyik interjúja befolyásolt. A nacionalizmus múltját és jövőjét firtatva - nem szó szerint - valahogy így nyilatkozott: "A korábbi időkben is, most is kb. ugyanannyi a nacionalisták száma. A különbség, hogy a maiak ettől rosszul érzik magukat." És ez előrelépés.
Balázs idézi a B története refrénként visszatérő gondolatát: "A világot nem régi szemléletű emberek fogják megmenteni új programokkal. Ha a világ megmenekül, új szemléletű emberek fogják megmenteni, programok nélkül".
Úgy gondolom, hogy ha az új szemléletű emberek tömegei nem vásárolnának fenyőt, akkor kikényszerítenék azok termesztésének leállítását, közvetve élőhelyek megmentését, közvetve a biodiverzitás megőrzését. Ebben a lépésben látom az új szemléletmód kivitelezhetőségét. Az ide vezető ösvény lehet fájdalmas, mert rossz érzés jár át az elvevő kultúránk miatt. Ez azonban nem visszaránt, hanem cselekvésre ösztönöz.
Izmael repülős hasonlatával élve: ha hátradőlünk az ülésben, hogy mi nem is vagyunk igazán repülőépítők, csak valahogy idekerültünk a gépre, attól még együtt fogjuk összezúzni magunkat a többiekkel. És ha az utasok jelentős része magáévá teszi az új látásmódot, akkor is. Ha az új szemlélet fabatkát sem ér a gyakorlati szinten, hiszen ezek mind-mind "csak" programok, akkor nincs mit tenni, mint kivárni a világvégét. Hátha túléljük, vagy nem.
Ettől vagyok rosszul.
2 megjegyzés:
Olyan nagyon nehez ez: a fanyofatermesztes munkat ad, eppen azokon a teruleteken az orszagban, ahol nem huznak fel irodahazakat, ha elkepzelem, hogy nagy osszefogasban egy darab fenyot se veszunk meg az iden, akkor el kell kepzeljem azoknak a ferfiaknak is a gondterhelt tekintetet, akik azzal mennek haza, nincs munka, megint jon a keresgeles, megint jon az alkudozas az igenyeinkkel, elvarasainkkal.
Ertettem en is, hogy milyen udvozito bezaratni a szentesi libatelepet allatvedelmi okokbol, de a tersegben csaladok eltek ebbol a munkabol, nem egy esetben a par mindket tagja ott dolgozott, radioriportban hallgattam oket, es fajt a szivem, mert ma mar nincs egyertelmuen jo lepes, minden art, minden.
Azt hiszem, en nem latok messzire, nem latom a vilagmegmentese celt, a szemleltvaltas celt sem, en ma, es csak ma akarok kevesebb szenvedest okozni, es szegyen, de libaeletek, fenyoeletek aran is, es a jovonk aran is, megha ez nem is tunik nagyon bolcsnek, kicsit se az.
Egyetértek azzal, hogy nagyon szövevényes jelenségekkel van dolgunk. Ami engem gondokodásra késztetett, az volt, hogy miben más az autonóm és felelős gondolkodás, mint a tűzoltásszerű programok. Ha a kritikus tömeg átbillenthet egész nagyvállalati érdekeket is, akkor egy jelentéktelennek tűnő "program" megizmosodva célt érhet el. Ha nem csupán fenyő vagy nem fenyő kérdésről beszélünk, akkor valószínű, hogy a jelenlegi fenyőerdők helyén sem bevásárlóközpontok épülnek, hanem az új mentalitásnak megfelelő módon használjuk, vagy éppen hozzá sem nyúlunk.
Amit a jelen gondjaiként nevezel meg, abból magam sem látok ki, csak szeretnék.
Megjegyzés küldése