Diszfunkcionális vagyok, diszfunkcionális vagy?

Hát hogy tehettük ezt? Hogy ihattuk ki a tengert?
Ki adta a kezünkbe a szivacsot, amellyel eltöröltük a horizontot?
Vajon magunknál voltunk-e, amikor elkötöttük ezt a Földet a Napjától?
Merrefelé halad most? Merre haladunk mi magunk?
Hallunk valami mást is a sírásók zaján kívül, akik Istent temetik?

(Friedrich Nietzsche: A vidám tudomány, 1882)

A segíts-magadon mozgalmak az egyén diszfunkcionalitását feltételezik az élet minden területén. A valaki-majd-megment-minket gondolkodásmód fiatalabb kultúránk szimptómája - a tüzet tűzzel oltani pedig csak a legritkább esetekben sikerül; általában még több lángot kapunk eredményül. Ahogy Jézus, Gandhi és Martin Luther King Jr. is megmutatta, a legerőteljesebb és legcélravezetőbb módja e patológiai királyságok és királyok elleni harcnak az, ha hátat fordítunk nekik és elsétálunk. Ha idáig eljutunk, akkor képesek leszünk kilépni ebből a kisded játékból. Az ehhez szükséges perspektívaváltás néhány embernek nagyon nehezére esik. Sokan bíznak a kultúránkat meghatározó egyik mondában, miszerint mindenre találunk majd megoldást, csak használnunk kell az agyunkat...

Nincs hiány azokban a csináld-ezt-és-minden-oké-lesz fajta megoldásokban, amit a médián keresztül (tv, rádió, internet, sajtó és könyvek) kínálnak. Leggyakrabban - többek között - a születésszabályozást, valamint a vállalati kizsákmányolás és környezetszennyezés szigorú szabályozását szajkózzák. Emlegetik a víz és elektromosság árának szokszorozását, a világ fegyvereinek megsemmisítését... mindez nem több hézagpótlásnál. A megoldást sokan képtelenek annak gondolni, mivel olyan kivitelezhetetlennek és bonyolultnak látszik: változtassuk meg az egész kultúrát, sőt, mindezt kezdjük saját magunkon.

Egy ilyen megoldást azért nehéz dolog befogadni, mert a lényeg, a kultúra maga, láthatatlan. Olyan, mint a levegő, amikor belélegezzük, vagy amikor haladunk benne: a jelenlétét csak akkor érzékeljük, amikor ellenállást fejt ki. Ilyen alkalmaktól eltekintve ritkán fordítunk rá figyelmet, és szinte soha nem kérdőjelezzük meg.