Lassan egy hónapja, hogy hazajöttem. Látszatra újra beindult az itthoni élet, valójában enyhe depresszióval küzdök. A hátizsákom és a bakancsom ugyanazon a helyen van, ahol érkezéskor letettem őket, a mosnivalót kicsempésztem már belőle, de nem merem még eltenni. Mintha megsérteném az út emlékét, mintha sírt rabolnék. Farkas a könyvespolcomat támasztja, szinte beleolvad hasonló színével. Néha észreveszem és megtapogatom, csak úgy, barátságból.
Eszter kérte a camino-s posztjaimat kinyomtatva. Ha már dolgozom vele, legyen tökéletes. Elkezdtem átírni ékezetekkel, de a második nap felénél eluntam, majd egyszer folytatom, most még nem. És képekkel is párosítom, az már bombasiker. Mint tiltott irodalomba, bele-bele lapozok. Jól tettem, hogy rögzítettem a napok élményeit-illatait-színeit, mert most olyan élesen visszajönnek, mintha újra ott lennék. Ízlelgetem az összefűzött 70 oldalt. Szinte bizarr, hogy magamat kínálom. Nem akaródzik kiadni a kezemből, ettől szép ajándék, azt hiszem.
3 megjegyzés:
Camino.
Az ékezet nélküli írás is hozzátartozott az utadhoz.
Eltervezted, és véghezvitted.
Ez csodálatos.
Volt benne feszültség, fáradtság, fájdalom de szépség és öröm is.
Magányos órák és találkozások.
Élmény volt csak olvasva is végig követni téged.
Veszteségként éled meg, hogy vége lett?
Tetszett a bejegyzés őszintesége, többet kapok tőle mint a legfrappánsabb értekezéstől valamely intellektuális témában.
Ismerem az érzést, nehéz.
Olyan régen is beszéltünk már "jó lenne másképp"-ekről - hátha ez a helyzet, hangulat most lökést ad hozzá.
"Veszteségként éled meg, hogy vége lett?" - kérdezed.
Nincs rá egyértelmű válaszom.
1. Rossz, hogy vége lett, mert itthon kevesebb a mozgás, az újdonság, a mosoly és ráadásul hideg is van...
2. Jó, hogy vége lett, mert így láthatom egyben, mint kristálygömböt. Nem vág a hátizsákom, nincsenek poloskák... Csak ebből a pozícióból tudom kimondani: megtörtént.
Megjegyzés küldése