Elfelejtett ember

A melbourne-i National Gallery of Victoria gyűjteményében található egy 1500 körül élt flamand festőnek a kánai menyegzőt ábrázoló képe. Jézus első csodáját éppen egy esküvő alkalmával tette, amikor meglátta a szervező családnak a bor fogytán előállt zavarát, és feloldotta megszégyenüléstől való félelmüket. A kép érdekessége, hogy a szárnyas oltárként készült mű alakjai között különböző, egymástól több generációs távolságban élet hercegek és feleségeik (közöttük Jó Fülöp három hitvese) is helyet kaptak. A 15. század művészetében nem volt ritka jelenség, hogy bibliai személyek mellett történelmi szereplők bukkantak fel.

Jézus alakja nem tornyosul a többiek fölé és nem áll glóriásan középen sem. A bal alsó sarokban szinte belesimul a mellékszereplők csoportjába. Számomra ez teszi a festményt hiteles interpretációvá. Egyben felmerül a kérdés: Miért van az, hogy a szakrális ábrázolásokban az Angyali üdvözlet, vagy a Jézus születése és szenvedéstörténete körüli események mellett olyan ritkán látjuk a Kánai menyegzőt, a Szamariai asszonyt vagy a bethesdai, 38 éve beteg ember gyógyításának jelentét? Az utóbbiak nem nagy teológiai témák, "csupán" Jézus emberségének találkozásai a gyakran névtelenségbe vesző, kis emberek hétköznapjaival (ünnepeivel és gyászaival), apró-cseprő és egzisztenciális problémáival.

Minél kisebb a szerkesztésre való késztetés a szentíró részéről, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy a földi Jézus praxisáról kapunk hiteles, "életszagú" beszámolót. Arról az Emberfiáról, aki alkalmasint önfeledten nevet, máskor együttérzően sír társainak nyomora láttán, aki észreveszi az özvegyasszony két-filléres adakozását, a bűnös asszony szeretetét... Ez a retusált Jézus-kép segít meggyógyítani bennünk az évszázadok alatt tökéletességig csiszolt (és ezáltal az elérhetetlenség talapzatára száműzött) terminátor-istenfia képzetét, aki rezzenéstelen arccal vonul végig siralomvölgyünk stációin, hogy véghezvigye nagy mutatványát: a halálból való feltámadását, mellyel elkápráztatja a világmindenséget.

"Ti, orgazdái a Konstantin elrabolta nagy reménynek, adjátok őt vissza nekünk! Élete és halála a mienk is, mindazoké, akik értelmét látják. Mindannyiunké, akik megtanultuk tőle, hogy az ember teremtőnek van teremtve." (Garaudy)