Nulladik lépés

Sokat idézett kínai (vagy dakota) mondás szerint: "a leghosszabb utazás is az első lépéssel kezdődik." Az EMK-ban van egy nulladik lépés, ezt hívjuk kopogtatásnak.

Lehet olyan helyzet, amikor már türelmetlenül várom, hogy elmondjam, mi van bennem. Ilyenkor érdemes megkérdezni: "Nyitott vagy arra, hogy meghallgasd, mi van bennem ezzel kapcsolatban?" Mielőtt ajtóstól betörnék a másik személyes szférájába, érdeklődöm, hogy nyitott-e arra, hogy fogadjon. Hogy legyen ideje mentálisan felöltözni, felkészülni a vendégfogadásra. Csak addig vagyok nála, amíg ő azt kéri. Hagyok neki időt, hogy feldolgozza a történteket. A Harry Potter és a Főnix Rendjében egy rosszul sikeredett kviddics meccs után a "kisfiú" vár néhány percig, csak azután követi barátját a hálóterembe: időt hagy Ronnak, hogy alvást színlelhessen, ha akar...

Amikor valaki megosztja velem mély sebezhetőségét, első vágya, hogy visszajelzést kapjon arról, hogy én hogyan érzem magam, miután meghallgattam őt. Ha olyanokat mond, mint pl.: "Biztos eleged van már belőlem/a nyavalygásomból, stb...", "Ne haragudj, hogy ilyen hülyeségekkel foglalkoztatlak!", "Ne haragudj, hogy elpazaroltam az idődet.", akkor jól teszem, ha őszintén elmondom, hogyan érzem magam ebben a pillanatban.

Más esetben partnerem arra kíváncsi, hogy milyen tanácsot tudnék adni neki, mit gondolok a helyzetéről, vagy támogatást és bátorítást szeretne kapni. Ilyenkor visszakérdezhetek, hogy biztos legyek benne, mit is szeretne pontosan: "Szeretnéd hallani, hogy én mit tennék egy hasonló helyzetben?", "Szeretnéd tudni, hogy én mit gondolok erről a helyzetről?" Előfordul, hogy rákérdez, hogy velem mi van, és mégis, ha megkérdezem, hogy szeretné-e tudni, mit gondolok erről a helyzetről, akkor újra magáról kezd beszélni. Kiderül, hogy valójában még nem kapott meg minden empátiát, amire szüksége van, és nem igazán képes még rám figyelni. Ilyenkor nincs még helye annak, hogy magamról beszéljek, folytatom az empatikus figyelmet.

Mindezt megalapozza az a bevezető csend, aminek az a szerepe, hogy a zavart körülveszi békével. (A tanú jelenlétébe helyezkedem.) Megkülönböztető-készség szükséges ahhoz, hogy ne bonyolódjam bele a saját értelmezésem "pókhálójába". Ez a tudatosság működteti és tartja karban a megfigyelőkészségemet. Tiszta, friss levegőt biztosít az együttlátáshoz, összegséghez.

Fokozatosság van ebben a folyamatban:
1. Nem tudom, hogy nem tudom (teljes összevisszaságban vagyok).
2. Tudom, hogy nem tudom (a zavar egy jól körülhatárolt területet képez, ezáltal kezelhetővé válik).
3. Tudom, hogy tudom (a zsiráftánc lépései elkülönülnek egymástól).