Szent könyvek mérlege

Majdnem minden vallás utal saját könyvére. Az Újszövetség és a Korán azonban a zsidó szent könyvek nélkül nem lenne érthető. Az Ószövetség keletkezése több mint ezer évet ölel fel, a könyvek kánoni gyűjteményét legkorábban a Krisztus utáni 2. században állapították meg. Az Újszövetség Jézus és apostolai szóbeli igehirdetéséből állt össze. Mivel egyes írások miatt hosszabb ideig viták folytak - nyugaton a Zsidókhoz írt levél, keleten a Jelenések könyve küzdött az elismerésért - a keresztény iratok kánoni kérdését csak a 4. évszázad vége felé zárták le. A Korán egészen másként jött létre. Kizárólag Mohamed szavait tartalmazza, melyeket körülbelül negyvenéves korától a haláláig mondott, azaz a 610 és 632 közötti 23 év során. A Biblia keletkezésének élethelyzete a névtelen zsidó és keresztény közösségekhez kötődik.

A Bibliához viszonyítva a Korán sokkal kisebb terjedelmű, durván tekintve az Újszövetséggel közel azonos hosszúságú. Elsősorban a szinoptikus evangéliumokra összpontosít, Jézus tevékenységére, tanítványaira és csodatetteire csak elvétve hivatkozik. Mohamed átvett zsidó és keresztény értelmező hagyományokat de apokrif szövegeket is, melyek a monoteizmus megvédését célozzák. Ha összehasonlítjuk a Názáreti Jézus és Mohamed próféta életét, megállapítható, hogy életútjuk az általuk alapított vallások számára döntő jelentőségű. Jézust elutasítják és keresztre feszítik, Mohamed kezdeti elutasítása után sikeres törvényhozó, államférfi és katona lesz.

A Korán keresztény olvasóinak mindig feltűnik, hogy sokszor találunk benne Bibliából ismert tényeket, és gyakran találkozunk bibliai nevekkel. Ha a két szent iratot egészen általános értelemben összevetjük, azt látjuk, hogy a Korán sok anyagot vett át a héber Bibliából, de leginkább Mózes öt könyvére szorítkozik. Az Újszövetség főként a szinoptikus tradícióban él tovább benne. A hagyományok hasonlósága azonban nem jelent azonosságot. Ellenkezőleg: a zsidó-keresztény szövegeket átfogalmazták, új módon értelmezik és más, nagy összefüggésekbe helyezik. Ugyan átvett gondolatokat a Bibliából, Mohamednek mégis az az álláspontja, hogy a Korán következtében a Biblia idejét múlttá és történelmi irattá vált. Ezért nem szükséges, hogy a muszlimok foglalkozzanak a Bibliával.

Mi az, ami összeköti és ami elválasztja e két történelemformáló írásművet?

A) Összekötő vonások

1. A zsidóság, a kereszténység és az iszlám kinyilatkoztatott vallások. Isten végső felismerése csak azáltal vált lehetővé, hogy Ő megnyilatkozott és szólt az emberekhez.

2. A fent nevezett vallások monoteisták: csak egyetlen Istenben hisznek, a sokistenhitet, mint bálványimádást elutasítják. [Valószínű, hogy etimológiai összefüggés áll fenn Isten bibliai elnevezése - El, Eloah, Elohim - és a Koránban szereplő Isten-név - Allah: Al-Ilah (az Isten) - között.]

3. A Korán szerint is Isten teremtette a világot, akit jósága miatt tisztelünk.

4. Jézusról mindenkor tiszteletteljes szavakkal, sohasem rosszallóan emlékeznek meg. Úgy szólnak róla, hogy a Szentlélek erősítette meg, és hogy Isten megtanította neki az Írást, a bölcsességet, a törvényt és az Evangéliumot. Máriáról is elismeréssel szólnak, aki Jézust szűzként szülte.

5. Mindhárom egyistenhívő vallás Ábrahámra hivatkozik, aki a hit atyja: Ter 15,1-6; Róm 4,1-24; Szúra 22,78.

6. Szintén közös hagyomány, hogy az első ember, Ádám megkísértése miatt engedetlenné vált Istennel szemben és elbukott. A Korán átveszi Káin és Ábel történetét is, jelezve az emberiség szolidaritását jóban-rosszban (Szúra 5,32).

7. A világítélet "napja" közel van, amikor a halottak feltámadnak. Ez a várakozás meghatározza a kereszténység és az iszlám kezdetét is. Ezen a napon könyveket nyitnak majd ki; az órát csak Isten ismeri; a vég előtti utolsó idő a gonoszság csúcspontja lesz.

8. A Korán ismeri a Dekalógust (Tízparancsolatot), de egyes pontokban (pl. a házasság és a család kérdésében) saját elgondolásai szerint értelmezi. Megjelenik az ószövetségi eszme az Isten nevében folytatott háborúról, viszont a szegények és szükséget szenvedők iránti gondoskodás - a koráni etika szerint - a legfőbb parancsolat.

9. Végül az iszlám és keresztény szent íratok is relativizálják önmagukat, hangsúlyozva a megismerésünk korlátolt voltát: És ha a földön valahány fa csak van, az írótoll lenne és a tenger tinta, és miután elfogyna, hét tenger hozna segítséget neki, nem fogyna ki Allah a szóból. (Szúra 31,27) - Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni, azt hiszem, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni. (Jn 21,25)

Az egyezőségek túlnyomórészt abból fakadnak, hogy az Újszövetség és a Korán is az Ószövetségben gyökerezik, amelyet különböző irányokban fejlesztenek tovább.

B) Ami elválasztja őket

1. Isten kinyilatkoztatásának a csúcspontja - keresztény értelmezés szerint - maga Jézus Krisztus. A kinyilatkoztatás ilyetén értelmezése alapvetően eltér a Koránétól, mely szerint Isten a Könyvben nyilatkozik meg. Mohamed vízióiban betekintett az égi könyvbe, az Ős-Koránba, amelyben az isteni igazságok örökérvényűen le vannak írva. Isten maga itt nem lép ki transzcendenciájából. A kereszténység (és a Biblia) számára Isten kinyilatkoztatása a történelemben nyilvánul meg, amikor részt vesz az emberek életében, Jézus Krisztus által közülünk valóvá lesz, magára veszi a szenvedést és halált, hogy feltámadása által leküzdje az ember halálra rendelt sorsát.
A kereszténység nem könyv-vallás. Ezen kívül a Korán teljesen félreértő módon ítéli meg a kereszténységnek a Szentháromságba vetett hitét. Úgy képzelik, hogy Isten, Jézus és Mária három egymás mellett létező isten, akik Istenné egyesülnek. Mohamed elképzelése szerint a Szentlélek angyal. A keresztény hit számára a Szentháromságban való hit Isten egyedülállóságának, teremtő és megváltó szeretetének kifejezése, amellyel a Fiúban és a Szentlélekben leszáll az emberekhez.

2. A keresztények számára Jézus több mint próféta, aki a régi próféták sorába állítható. Ő a Fiú, az "Elsőszülött" sok testvére közül, minden általa és rá nézve teremtetett (Kol 1,14-20). Ezt a hitet a Korán éles szavakkal elítéli, sőt megbocsáthatatlan bűnnek tartja; igaz, hogy itt sem magát Jézus személyét támadja, hanem az Írás embereit, akik úgy hiszik, hogy Jézus Isten Fia.

3. A Korán a keresztény megváltás gondolatával sem ért egyet. Az ember saját magát váltja meg azáltal, hogy megtartja Isten parancsait. Így az iszlámot törvény-vallásnak kell neveznünk. Azonban csak a predesztináltak érik el az örök célt, azok, akiket Isten erre kijelölt. Nekik Iblisz, a kísértő, az ördög nem árthat, csak az eleve nem kiválasztottaknak, az elvetemülteknek. A keresztény hit értelmében is Isten saját szabad kegyelme szerint váltja meg az embereket, de azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. A megváltó - kereszthalála és a halálból való feltámadása által - Jézus Krisztus. A Korán mindkét gondolatot elutasítja; a kereszthalált tévedésnek minősítve. Szerinte Jézus feltámadása az utolsó napon, az összes halott feltámadása napján következik be. Nem világos, hogy Mohamed Jézus elragadására gondol-e, melynek révén Isten kiszabadította őt ellenségei kezéből.

4. Az Ábrahámra való közös hivatkozás különböző interpretációkra oszlik. A zsidók számára Ábrahám az ősapa, a muszlimok szemében a monoteizmus vallásának megalapítója, a keresztények - különösen Pál apostol - számára a hit példaképe. Ábrahám után az utak is szétválnak. A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás vonala Izsákon - Sára fián -, míg a muszlimoknál a rabszolga Hágár fián, Izmaelen át vezet.

5. Az eszkatológiában az Újszövetség és a Korán elvárásaikban különböznek. Mindkettő apokaliptikus hangsúlyú, de a keresztények Krisztus újbóli eljövetelét várják, a vele való közösséget és az isteni életben való részvételt. A muszlimok a Paradicsomba vágyódnak. Fontosabb azonban, hogy az Újszövetség már ismeri a végidő jelenlétét, Isten uralmának kezdetét, és már most szeretné megvalósítani az emberiség megváltását.

6. A Biblia és a Korán is a Dekalógusban gyökerezik. Az Újszövetségben a Tízparancsolat értelmezését a Hegyi beszédben találjuk. Az értelmezés csúcspontja az ellenség szeretetének parancsa, mellyel párhuzamos megfogalmazást a Korán nem tartalmaz.

C) Modus vivendi

Tárgyalások útján megegyezhetne-e a keresztény és iszlám közösség? Olyan formában, hogy a kimutatott azonosságokra tekintünk, a különbségekkel pedig nem foglalkoznánk? Pluralisztikus vallásteológiák néha ilyen irányban keresik a megoldást. Ha így járnánk el, akkor mindkét vallást megsértenénk, melyek ereje éppen sajátosságukon alapszik. Mind a Biblia - itt is különválasztva a zsidóságot és a kereszténységet - mind a Korán csak akkor válik érthetővé, ha teljességükben komolyan vesszük őket, és meghagyjuk kontextusukban.

Az ezekben a rendkívüli iratokban megnyilvánuló hit egy közösség hinni akarásának a kifejezője, aki ebben a hitben él, ezt élettel tölti meg. Egy vallás elfogadása ezért mindenkor többet jelent, mint egy rendszer helybenhagyását. A tudományos-teológiai igyekezetnek fel kell ismernie saját korlátait és el kell fogadnia a határait. E szent könyvekben két szempont is létezik, melyek közelebb hozhatnak bennünket egymáshoz. Először az Ábrahám kiválasztásával elkezdődött üdvtörténet, Isten és népe története. Az Ábrahámra való hivatkozás arra is alkalmas, hogy a zsidóság és az iszlám közötti ellentétet leküzdje. A másik szempont a Teremtőbe vetett hitünk. Számos dicsőítő énekben ünnepeljük a világ Alkotóját, és ez olyan akkord, amely felszáll az égbe. Az a felismerés, hogy teremtmények vagyunk, megköveteli, hogy együtt vállaljuk a teremtésért való felelősséget, és jó reményt ad arra nézve, hogy egymásban egy közös Atya gyermekeit lássuk.