2010. május 10., hétfő

Amikor a helyettesítő nem okoz örömet

Pénteken Balázzsal beszélgettünk a TA (tranzakcióanalízis) rejtelmeiről. Az érzésekkel kapcsolatban nagy lépés volt számomra Ian Stewart és Vann Joines A TA - MA c. könyvéből a helyettesítő érzés elmélete. Hosszú idézet következik!

A helyettesítő érzelmet úgy definiáljuk, hogy ez egy ismerős érzés, amelyet gyermekkorban tanulunk, és amelyre gyermekkorunkban tanítottak és bíztattak, amelyet sok különböző stresszhelyzetben megtapasztaltunk és használhatatlannak bizonyultak a problémamegoldás felnőtt eszközeiként... a helyettesítés olyan folyamat, amelyben valaki felkészül arra, hogy helyettesítő érzelmet tapasztaljon és érzi is ezt az érzést. Ez a felkészülés kívül esik az egyén tudatosságán.

Bármikor, ha helyettesítő érzelmet tapasztalsz meg, akkor sorskönyvben vagy... a helyettesítő érzelmeket tanítják és erősítik a gyermekkorban. Minden családnak megvan a saját engedélyezett helyettesítő érzelmeinek köre és az érzéseknek egy másik szélesebb köre, amelytől elriasztják és tiltják. (A felnőttkori helyettesítő érzelem szerepe, hogy amikor megtapasztalom, újrajátszom egy idejétmúlt gyermekkori stratégiát.)

Amikor a gyermek a tiltott érzések egyikét tapasztalja meg, gyorsan átkapcsol egy másik érzelemre, amely megengedett. Még az is lehet, hogy nem engedi meg magának, hogy tiltott érzés tudatában legyen. Amikor felnőtt korban helyettesítő érzelmeket tapasztalunk meg, ugyanezen a folyamaton megyünk keresztül. Ezen a módon a helyettesítő érzés mindig pótlék egy másik érzés helyett, egy olyan érzés helyett, amely gyermekkorunkban tiltott volt.

Ennek ellentéteképpen az autentikus érzések azok, amelyeket fiatal gyermekként tapasztalunk meg, mielőtt még megtanulnánk kiselejtezni azokat a család helytelenítése miatt. (Egyesek nemcsak az autentikus érzéseket borítják be helyettesítő érzelmekkel, de egyik helyettesítőt beborítják másik helyettesítővel...)

Melyek az autentikus érzések, azok az érzések, amelyeket akkor érzünk, amikor nem cenzúrázunk? A TA-ban négyet nevezhetünk meg:

1. DÜH
2. SZOMORÚSÁG
3. RÉMÜLET
4. ÖRÖM

Ezekhez hozzáadhatunk különféle fizikai észleleteket, amelyeket egy gyerek érezhet, például: kipihent, éhes, tele van, fáradt, izgatott, undorodik, álmos stb.


Két rövid észrevétel:
A) Mindig azt gondoltam, hogy az undor egy tanult viselkedés, amit a környezet programoz belénk.

B) Az EMK azon elmélete, hogy érzések egész arzenáljával rendelkezünk, amiknek a finomságát elfelejtettük, átértékelésre szorul. Ettől még működhet az 1.0-ás verzióban, hiszen a zsiráf elsősorban nem terápiás eszköz. Az idomítottság is átcsoroghat a gyakorlatba, anélkül, hogy komoly önreflexióval járna kéz a kézben.

Ellentétben az autentikus érzések rövid listájával, sok oldalt tölthetnénk meg azokkal a nevekkel, amelyeket az emberek helyettesítő érzelmeiknek adnak. A nem autentikus érzésekkel lehet kezdeni, amelyeket általában "érzelmeknek" nevezünk: zavarodottság, féltékenység, bűntudat stb. Ezekhez még hozzáadhatjuk azokat a homályosabb kifejezéseket, amelyek azt mondják el, hogy mit éreznek az emberek önmagukkal kapcsolatban, amikor sorskönyvben vannak: elveszett, megakadt, sarokba szorított, gyámoltalan, kétségbeesett, és így tovább. Egyes helyettesítő elnevezések nyilvánvalóan inkább a gondolkodáshoz kapcsolódnak, mint az érzéshez: zavart, üres, tépelődő stb.

Nem minden helyettesítő érzelmet neveznek "rossznak" az azt megtapasztaló emberek... (elsimerést kaphat helyettesítő boldogságáért). Más helyettesítő érzések, amelyeket "jónak" tapasztalunk meg: győzelemittasság, agresszivitás, szégyentelenség vagy eufória. Ezek az érzések azonban mind nem autentikusak. Gyermekkorban tanultuk őket és felnőtt korban azzal kísérletezünk, hogy támogatást manipuláljunk ki a környezettől.

Az érzések megnevezésének másik bonyodalma a következő: az autentikus érzéseknek adott elnevezéseket a helyettesítő érzéseknek is adjuk. Lehet autentikus dühöd vagy helyettesítő dühöd, autentikus szomorúságod és helyettesítő szomorúságod... Megtörténhet, hogy helyettesítő érzésednek ugyanaz a neve, mint autentikus érzéseid egyikének.

Amennyiben a helyettesítő érzelmeket nem mindig "rosszként" tapasztaljuk meg, miért fontos, hogy különbséget tegyünk a helyettesítő és az autentikus érzések között? A válasz a következő: az autentikus érzések kifejezése megfelelő eszköz az itt-és-most problémamegoldáshoz, míg a helyettesítő érzelmek kifejezése nem megfelelő.
Más szavakkal, amikor egy autentikus érzésnek adunk kifejezést, valami olyasmit csinálunk, ami elősegíti a helyzet megoldását. Amikor helyettesítő érzelmet fejezünk ki, befejezéstelenül hagyjuk a helyzetet...


Mára ennyi.

3 megjegyzés:

Lelki segítség írta...

Az undornak evolúciós szerepe van: attól undorodunk, ami mérgező. Ezért van az, hogy minden baba undorodik a nagyon keserűtől (ami általában emberi fogyasztásra nem alkalmas anyagokra utal). Ezt felülírhatjuk később, de pl. a kávé, alkohol, olajbogyó élvezetét külön tanulni kell, ösztönösen ezeket kiköpjük.

Brúnó írta...

Köszönöm! Örömmel olvasom ezeket a hozzászólásokat.

Unknown írta...

Hasonlót akartam írni, mint Lelki segítség. De azért a teljes képhez hozzátartozik, hogy az undornak - úgy tűnik - több fajtája van. Kisgyerekek pl. jól elgyurmázgatnak a kakival, na ebből lesz később a "nevelt" undor.
Másrészt evolúciósan csak az egyetemes, kultúrafüggetlen jelenségek értelmezhetők. (Kiindulva abból, hogy a sok millió éves evolúciót a pár ezer éves kultúra nem tudja fölülírni.) Az érzelemkifejezések kultúraközi vizsgálata azt mutatja, hogy sokkal kevésbé biztosan ismerjük fel az undor arckifejezését, mint pl. az örömét. Ebből szerintem valószínűsíthető, hogy van benne "nevelt rész".